2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonLMP: a korrupt nagytőkések miatt van szükség megszorításokra

LMP: a korrupt nagytőkések miatt van szükség megszorításokra


Az LMP szerint a közbeszerzésekből mintegy 400 milliárd forint szivárog el nagytőkések magánzsebeibe, miközben a kormány az "elmúlt húsz év legnagyobb megszorítását" hajtja végre, amelynek részeként csak az oktatásából 200 milliárd forintot, az egészségügyből pedig 150 milliárd forintot von el.

LMP01

Heltai László, a párt szóvivője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, óriási ára van annak, hogy a kormány a nagytőkéseket támogatja, "pontosabban egy-két, általa kiszemelt politikailag korrekt nagytőkést". Elmondta, úgy gondolják Orbán Viktornak nem volt igaza előző héten a parlamentben, amikor kiált a nagytőkések mellett, mivel az LMP szerint helyettük inkább sok és életképes kis- és középvállalkozásokra lenne szükség Magyarországon. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a kkv-réteg az, amely a legtöbb munkát és megélhetést biztosítja a magyar családoknak, az ő sikerük érdekében pedig a versenyképesség helyreállítására lenne szükség.

Heltai László szerint ehhez elsősorban kiszámítható gazdaság- és adópolitikát kell biztosítani, de a célzott iparpolitika is jó megoldás lehet, ha ezzel nem csak egy-egy kiszemelt vállalkozást segítenek. Utóbbira példaként említette, hogy a "jelenlegi megújuló energiás projekteket a Nyerges Zsolt nevéhez kapcsolható cégek viszik el", ami szerinte inkább Latin-Amerikát idézi, mintsem egy példás gazdaságfejlesztést.


Forrás: MTI/ HÍR PORT24

 

 

2012-05-13

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite