2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonLMP: a városháza melletti park legyen Budapest főtere

LMP: a városháza melletti park legyen Budapest főtere


Az LMP fővárosi szervezete azt javasolja, hogy a városháza melletti ideiglenes park és a hivatali parkoló helyén alakítsák ki Budapest új, "multifunkcionális" főterét. Az ellenzéki párt szerdán sajtótájékoztatón ismertette koncepcióját, és bejelentette: ötletpályázat kiírását javasolják a városvezetésnek.

LMP01

Somfai Ágnes közgyűlési képviselő szerint széles körű társadalmi vitára, "közösségi tervezésre" van szükség ahhoz, hogy a tervek ne kerüljenek ismét szemétkosárba. Utalt arra, hogy az elmúlt két évtizedben már több elképzelés is született a 1,5 hektáros, Károly körút menti terület hasznosításra, ám ezekből semmi nem valósult meg.

A képviselő óvott attól is, hogy - a Széll Kálmán tér tervezéséhez hasonlóan - a nyilvánosságot kizárják. Közölte, hogy az ötletpályázatot, amelyhez az LMP javaslatára a fővárosi költségvetésben 20 millió forintot elkülönítettek, még az idén ki lehetne írni, és a beruházás még ebben a ciklusban el is indulhat.

 

Forrás: MTI / HÍR PORT 24

 

2011-07-27

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite