2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonLMP: hova lett az állami erőszak-monopólium?

LMP: hova lett az állami erőszak-monopólium?


Az LMP felszólítja a rendőrséget, hogy alkotmányos kötelességének megfelelően tegye meg a szükséges intézkedéseket, és ne hagyja, hogy a vasárnapi, devecseri események a jövőben megismétlődhessenek - írja a Pintér Sándor belügyminiszternek címzett pénteki nyílt levelében Szabó Tímea és Dorosz Dávid ellenzéki országgyűlési képviselő.

LMP01

Az LMP-s politikusok szerint az augusztus 5-én, Devecseren, a szélsőjobboldali szervezetek által "a jogos magyar önvédelemért" meghirdetett rendezvényen a rendőrség "súlyos kudarcot vallott", amikor "a bűncselekmények megakadályozására és a közbiztonság, valamint közrend védelmére hivatott rendőrség tétlenül figyelte az erőszak nyilvánvaló érzelmi előkészítését, majd annak aktív, erőszakos cselekedetekbe történő átfordulását".

A párt szerint felmerül a kérdés, hogy hova lett az állami erőszak-monopólium és mire számíthat a történtek után békés ellendemonstrációra készülő helyi roma lakosság, amikor egyes sajtóértesülések szerint "betyáros riadólánc maradt Devecserben, hogyha a cigányok újra támadnának, legyen magyar önvédelem".

Az LMP-s politikusok leszögezték: egy demokratikus jogállamban - az erőszak alkalmazásának állami monopóliumát megtörve - semmilyen párt vagy önjelölt félkatonai szervezet nem vindikálhatja magának önvédelem címén azt a jogot, hogy fizikai megnyilvánulásokkal vagy verbálisan erőszakkal fenyegesse a társadalom másik csoportját.

A rend fenntartása, valamint a bűncselekmények felderítése és megelőzése kizárólag a rendőrség feladata, nem pedig pártoké vagy a mellettük egyenruhában masírozó félkatonai szervezeteké. Hasonlóképpen, az önbíráskodás helyett az ítélkezést az igazságszolgáltatásra kell hagyni. Amennyiben jogsértések történtek Devecseren, úgy a rendőrségnek és a független bíróságnak van dolga az elkövetőkkel, nem pedig a Jobbiknak és egyéb szervezeteknek - fogalmaztak az LMP-s politikusok.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2012-08-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite