2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeMadách-relikviák kerültek Győrből Salgótarjánba

Madách-relikviák kerültek Győrből Salgótarjánba


Szeptember közepéig Salgótarjánban látható Szabó József evangélikus püspök Madách-hagyatéka, a kiállítást az író halálnak 150. évfordulója alkalmából rendezték meg a nógrádi megyeszékhelyen.

Balassi Bálint Megyei Könyvtár


Székyné Sztrémi Melinda polgármester a kiállítás megnyitóján kiemelte: a város több intézménye és civil szervezete emlékévet szervezett a költő-író halának 150. évfordulójára, ennek jegyében mutattak be többek között első kiadású és díszkötetes Madách-könyveket a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban, valamint Madách-illusztrációkat több iskolagalériában. Most a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum anyagát is megtekinthetik az érdeklődők a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban.


A polgármester hangsúlyozta: Győr és Salgótarján múzeumi kapcsolatai az utóbbi időben képzőművészeti területen is erősödtek és folytatódnak a Dornyay Béla Múzeum Mihályfi-gyűjteményének tervezett bemutatásával. Szabó József huszonegy éven át szolgált Balassagyarmaton evangélikus püspökként, majd miután lemondott hivataláról, lelkészként ugyanitt folytatta munkáját. Bár Az ember tragédiájából érettségizett, az Ipoly parti városban ismerte meg alaposabban Madách művét, amelyet "második bibliájaként" forgatott - fogalmazott a tárlatnyitón Kácsor Zoltán, a Szabó József hagyatékát gondozó győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum irodalomtörténésze.


A salgótarjáni tárlaton emléket állítottak a Madách-relikviákat gyűjtő és az életművet irodalomtörténészként is gondozó evangélikus püspöknek, bemutatják Szabó József mintegy nyolcezer darabból álló Madách-hagyatékának legérdekesebb darabjait is.


Szerepel a tárlaton Az ember tragédiája első kiadású kötete Madách Imre aláírásával, látható egy Japánban kiadott, háromkötetes Madách-könyv és bemutatnak a Nemzeti Színház Tragédia-előadásain készült felvételeket, amelyek közül az első 1883. szeptember 21-én készült. Kiállították a gyűjtemény számos képzőművészeti alkotását, amelyet Madách Imre személye vagy főműve ihletett.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2014-07-04

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite