2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
Test és lélekMágikus Szilveszter

Mágikus Szilveszter


Valaminek a vége és valami újnak a kezdete már önmagában is misztikummal teli, elmélyülésre okot adó esemény. Ha van igazán alkalmas nap a mágiára és a jóslásra, akkor a Szilveszter és az Újév napja bizonyosan ilyen.

szilveszter01

Szilveszterkor nemcsak azért bulizunk, hangoskodunk, táncolunk, mert örülünk annak, hogy túléltük az elmúlt évet, hanem azért is, hogy a tél közepén ránk leselkedő ártó erőket elriasszuk. Így van ez már régóta, de persze eleink még nem petárdát és diszkózenét használtak erre a célra, hanem karikás ostort, dudát, kolompot és más, a ház körül fellelhető zajkeltő eszközöket.

Újévi babonák
Szilveszter napjának is megvannak a hagyományos ételei és tevékenységei, több babona kötődik azonban az Újévhez. Az év utolsó napján inkább azért kell vigyáznunk arra, mit eszünk és mit teszünk, mert az éjjel észrevétlenül fordul át a következő napba. Márpedig amit Újév napján teszünk, az a néphagyomány szerint jellemezni fogja az egész évünket. Ezért nem kerülhet az asztalra e napokon szárnyas, mert elkaparná a szerencsénket, de hal sem, azzal ugyanis elúszna a pénzünk. Így tehát a malacságok kedvelői tobzódhatnak az év utolsó és első napján, hiszen ilyenkor sertéshúsból készült ételeket fogyasztunk a leggyakrabban, és hozzá persze lencsét, a bőség és gazdagság reményében. A rétes is kihagyhatatlan Szilveszter éjszakáján, ettől nyúlik ugyanis hosszúra az élet.


Minden háznál elmaradhatatlan kellék a szilveszteri pezsgő is, azt viszont már kevesen tudják, hogy a pezsgőbontás szintén a következő évi gazdagságot célozza meg. Kezdetben a pezsgő előállítása rendkívül hosszadalmas és drága folyamat volt, ezért csak a gazdagok kiváltsága lehetett a pezsgőfogyasztás. A pezsgőivás így valószínűleg azért vált szokássá Újév hajnalán, hogy gazdagok legyünk a következő évben.

ezo_banner

hirdetés

Újévi jóslások
Vigyázzunk, kit engedünk be az otthonunkba Újév reggelén. Ha ugyanis férfi az illető, az szerencsét hoz a házra, ha viszont nő, az szerencsétlenséget. Újév napján kizárólag olyasmivel szabad foglalatoskodni, amit egész évben is szívesen csinálnánk. Ugyanígy január elsejének hajnali időjárása az egész év időjárásáról árulkodik. Ha szép, tiszta idő van, ez lesz jellemző az egész évre, ha pedig a csillagokat is látni, biztosan rövid lesz a tél.

Természetesen szerelmi jóslásra is kiválóan alkalmas ez a nap, ugyanis ilyenkor szokás a lányoknak férfineveket rejteni a gombócba, hogy megtudják, ki lesz a férjük. Amelyik név legelsőnek jön fel a víz színére, olyan nevű férfi veszi majd el a lányt.
Állatbarátok figyelem! A babona szerint éjfélkor az állatok emberi hangon szólalnak meg, és elmondják, hogyan bánik velük a gazdájuk.

 


Forrás:EZO.TV/HÍR PORT24

 

 

2012-12-31

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite