2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
ItthonMagyarország a 28. a legfejlettebb internet-országok listáján

Magyarország a 28. a legfejlettebb internet-országok listáján


számĂ­tĂłgĂ©pMagyarország a 28. azon a listán, amit a szélessávú internetes technológiában vezető szerepet betöltő országokról készített az Oxfordi Egyetem: az első helyen Dél-Korea áll, majd Hong-Kong és Japán következik, míg a 29. helyen Csehország, a harmincadikon pedig Lengyelország és Szlovákia holtversenyben áll.


A felmérés szerint a szélessávú szolgáltatások minősége egy év alatt átlagosan 24 százalékkal javultak. A vizsgálatot harmadik alkalommal végezték el 72 ország 239 városában.
A tanulmány szerint 14 ország, azaz minden ötödik már felkészült a "holnap internetes alkalmazásaira": így Dél-Korea, Japán, Lettország, Svédország, Bulgária, Finnország, Románia, Litvánia, Hollandia, Hongkong, Németország, Portugália, Dánia és Izland. A lista korábban jóval szerényebb volt: 2008-ban mindössze Japán, de még 2009-ben is csak kilenc ország szerepelt rajta. Dél-Koreában már minden háztartásban van szélessávú internet.
A legjobb szélessávú szolgáltatás-minőséggel, 100-ból 97 ponttal Szöul büszkélkedhet, míg Japánban van a legtöbb olyan nagyváros, amely kiemelkedő minőségű szélessávú szolgáltatást kínál: Nagoja, Jokohama és Oszaka a második, harmadik, illetve negyedik helyet foglalja el a listán. A felmérésben vizsgált országok 53 százaléka, azaz 38 ország mára sikeresen áthidalta a digitális szakadékot: a szélessáv minősége tekintetében kevésbé nyilvánvaló a nagyvárosok és a többi település közötti különbség.
A tanulmány igazolta az összefüggést a szélessávú technológia terén betöltött vezető szerep és az innováció alapú gazdaság között, s megállapította, hogy a mobil szélessávú szolgáltatások minősége is számottevően javult a vizsgált időszakban: így a mobiltechnológiát használók mintegy 10 százaléka már a vezetékes szélessávú szolgáltatásokhoz hasonló minőséget élvez. A tanulmányt a Cisco szponzorálásával az oxfordi egyetem diákjai készítették az Oviedói Egyetem alkalmazott közgazdaságtan tanszékével közösen.
Mint a tanulmány kimutatta, míg egyes országok jó minőségű internetelérést tudtak biztosítani a népesség többségének, addig mások - főként a kevésbé fejlett országok - arra összpontosítottak, hogy elsőként a gazdasági fejlődés kulcsfontosságú központjaként funkcionáló nagyvárosokban építsenek ki magas minőségű szélessávú szolgáltatásokat üvegszál-optikás vagy kábeles technológiák alkalmazásával. A mobil szélessávú technológia minőségét tekintve világviszonylatban Svédország, Dánia, az Egyesült Államok és Spanyolország vezeti a listát.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2010-10-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite