2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
Üzleti negyedMagyarország az alsó harmadban az egy főre jutó GDP-ben

Magyarország az alsó harmadban az egy főre jutó GDP-ben


gdpMagyarországon az uniós átlag 64 százalékára tehető a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó hazai össztermék (GDP), ezzel a tagországok között az alsó harmadban foglal helyet - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának kedden nyilvánosságra hozott adataiból.


A visegrádi országok közül Csehországban és Szlovákiában jobb a mutató a magyarországinál - a GDP az uniós átlag 80 és 74 százaléka -, Lengyelországban 62 százaléka. Magyarországon a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó GDP a csatlakozás évében, azaz 2004-ben az EU-átlag 63,2 százalékát tette ki.


Mind a 27 tagországot figyelembe véve a 100-nak vett uniós átlag 43 százalékától 283 százalékáig terjed, vagyis több mint hatszoros szórást mutat a tagállamok egy főre jutó GDP-je. Az unió többi államához képest messze kiemelkedő Luxemburgban, ahol a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP az uniós átlag 283 százaléka, azaz majdnem háromszorosa, míg az utolsó helyen álló Bulgáriában mindössze 43 százaléka.


Az élmezőnyben - az GDP-t 20-30 százalékkal meghaladók csoportjában - van Hollandia, Dánia, Írország, Ausztria és Svédország. Németország, Belgium, Finnország és az Egyesült Királyság 10-20 százalékkal áll az átlag felett. Az euróövezeti átlag 8 százalékkal múlja felül az uniós átlagot.


A problémás országok közül Spanyolországban nagyjából az EU-átlaggal azonos az egy főre jutó GDP, Görögországban 89 százaléka, Portugáliában 81 százaléka. Bulgária mellett Románia marad el legjobban az uniós átlagtól, 55 százalékkal.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2011-06-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite