2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonMagyarország ma elnevezésű kampányt kezd az MSZP

Az_igazsag_jar_Onnek_ezo

HIRDETÉS

Magyarország ma elnevezésű kampányt kezd az MSZP


Winkfein Csaba, a szocialista párt elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a kampány Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével kezdődik, így szembesítik a kormányt ígéreteivel és azzal, amit valójában tett.

mszp001

A sajtónak bemutatott, narancssárga hátterű plakátok egyikén Matolcsy György és a "Fidesz: példátlan gazdasági kudarc" felirat, a másikon Hoffmann Rózsa arcmása és a "Fidesz: bevezetjük a tandíjat" szöveg látható. Az előbbin a "kudarc" szó az áthúzott "siker" kifejezést helyettesíti, míg az utóbbi arra utal, hogy a Fidesz korábban a tandíj eltörlését ígérte. Az MSZP elnökségi tagja azt mondta: az Orbán-kormány csaknem három éve az elszegényedésről, a rombolásról, a kapkodásról, "az esztelen ötletelésről" és a jövő feléléséről szólt, s ezt mindenki tapasztalja, mert Magyarországon ma rosszabb a helyzet, nehezebb boldogulni, mint három évvel ezelőtt.


Hozzátette: arra kérik az embereket, mondják el, számukra mit hozott az Orbán-kormány tevékenysége. A szocialisták ezért országszerte kitelepülnek, fórumokat tartanak a következő hetekben, hogy összegyűjtsék a kormány által okozott problémákat. Mesterházy Attila pártelnök ezeket is összegzi majd március 9-ei évértékelő beszédében. "Ez a kampány azokról a tömegekről szól, amelyekre a Fidesz-kormány és Orbán Viktor már nem kíváncsi. Azt szeretnénk, hogy a Fidesz lássa, mit tett Magyarországgal. (...) Elég volt a kormányzati és a fideszes kommunikációs panelekből, a sikerpropagandából, a hazugságokból" - hangoztatta.


Matolcsy György és Hoffmann Rózsa szerepeltetését a plakátokon azzal indokolta, hogy a kormánynak először a gazdaságpolitika és az oktatásügy kudarcával kell szembesülnie. Jelezte, hogy további plakátokkal is készülnek, de ezekről nem árult el többet. Winkfein Csaba kérdésre válaszolva elmondta, a kampány 15-20 millió forintba kerül, ezt tagdíjakból és adományokból fizetik. Szintén kérdésre közölte: a plakátkampányról még tavaly, Ron Werber izraeli-amerikai kampánystratéga érkezése előtt döntött az MSZP elnöksége.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-01-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite