2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeMagzatvédelemért kampányolt a KDNP Salgótarjánban

Magzatvédelemért kampányolt a KDNP Salgótarjánban


Történelmi egyházak helyi papjai, kormánypárti politikusok és mintegy száz további támogató írta alá pénteken Salgótarjánban azt a petíciót, amelyben az európai uniótól a magzati élet védelmét kérik. Rétvári Bence (KDNP), a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a rendezvényen hangsúlyozta: április végéig a nemzetközi kezdeményezéshez szeretnének legalább 16 ezer támogatót találni Magyarországon.

baba_01


Az Európai Unió országaiban indult aláírás-gyűjtési akció célja megakadályozni, hogy az unió olyan embriókísérleteket finanszírozzon, amely a magzat elpusztításával jár. A civilek egymillió aláírást akarnak összegyűjteni, Magyarországról 16 ezerrel számítanak.


A Kereszténydemokrata Néppárt áldását adta az aláírásgyűjtésre, és mivel az európai polgári kezdeményezés jogintézménye csupán a lisszaboni szerződés óta létezik, fontosnak tartja, hogy az első ilyen kezdeményezés éppen a magzatvédelem kérdésében szülessen meg - nyilatkozta az MTI-nek Rétvári Bence. A KDNP alelnöke hozzátette: ez nem abortuszvita, egyszerűen arról van szó, hogy ne tárgyként tekintsenek az emberi embrióra, hanem az ő méltóságukat is védjék.


Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Nógrád Megyei Kórház igazgatója a Fidesz-irodában tartott KDNP-rendezvényen kijelentette: sem keresztény emberként, sem orvosként nem asszisztálhat ahhoz, hogy magzati életeket pusztítsanak el gyógyászati kísérletek érdekében. Közölte: ma az orvostudomány már képes a magzatban vért cserélni, a köldökzsinórból származó őssejttel pedig életet menthetnek, ami felértékeli a magzati életet.


A petíciót Salgótarjánban elsők között írta alá Németh Judit református, Deme Károly evengélikus lelkész és Varga András katolikus plébános. Az ívet pénteken több mint százan írták alá Salgótarjánban, és a kereszténydemokraták legalább ezer támogatót remélnek Nógrádban.


Forrás:MTI/HIR PORT24

 

 

2013-03-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite