2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonMár 47 ezer az áram nélkül maradt fogyasztók száma

Már 47 ezer az áram nélkül maradt fogyasztók száma Szabolcs és Hajdú megyében


Már 47 ezer a rossz időjárás okozta vezetékszakadások miatt áram nélkül maradt fogyasztók száma Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében - közölte a szolgáltató E.ON Zrt. szóvivője csütörtök este az MTI-vel.

viharegy

Képünk illusztráció!


Egyházi Nikoletta elmondta: a viharos erejű szél és az eső miatti jegesedés, illetve a fakidőlések következtében jelentkező vezetékszakadások miatt délután még húszezer volt az áram nélkül maradt fogyasztók száma a Nyíregyházától északra fekvő területen, a Nagyhalász-Ibrány-Rakamaz háromszögben lévő településeken.


Azóta tovább nőtt az üzemzavarral érintett térség, az esti órákra Szabolcs megye Tiszántúli részén, sőt Nyíregyházán kisebb időre, majd a megyeszékhelytől délre, dél-keletre, Újfehértó és Nagykálló körzetében is megszűnt az áramszolgáltatás. Az üzemzavar átterjedt a szomszédos Hajdú-Bihar megye északi, észak-keleti részére is, így a két megyében 20 óra körül már 47 ezer fogyasztónál volt áramkimaradás.


A szóvivő tájékoztatása szerint az E.ON Zrt. - amely készült az előre jelzett rossz időjárásra, s ezért megerősítette hibaelhárító szolgálatát - nagy számú alvállalkozót is bevont az üzemzavar elhárításába. A javításon dolgozó szakemberek - emelte ki Egyházi Nikoletta - rendkívül rossz időjárási viszonyok közepette végzik munkájukat. A viharos erejű szél mellett a villanyoszlopokra és a vezetékre lerakódott vastag jéggel is meg kell küzdeniük, így lassabban haladnak a munkálatokkal.


A számítások szerint éjjel, sőt péntek reggel és délelőtt is valószínűleg még dolgozniuk kell a szakembereknek, hogy valamennyi településen ismét zavartalan lehessen az áramszolgáltatás - mondta az E.ON Zrt. szóvivője.

 

Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-03-14

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite