2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonMarad a közvilágítás Esztergomban

Marad a közvilágítás Esztergomban

Ismét veszélybe került a közvilágítás Esztergomban - derült ki a képviselő-testület keddi ülésén, ezért módosítani kellett az önkormányzati válságköltségvetésről szóló rendeletet, melyben jelenleg 724 millió forint a hiány.

esztergomkozv

Sürgősen 23 millió forintot kellett átcsoportosítani a közvilágítás szolgáltatóval szembeni tartozás törlesztésére, valamint 311 milliót kellett biztosítani ahhoz, hogy az intézmények működésének és a dolgozók bérének legyen fedezete. Az előterjesztést a döntéshozók elfogadták.

Az adósságrendezés végrehajtásával kapcsolatos vitában Kálmán Sándor (Fidesz) azt vetette a polgármester szemére, hogy ő az egyetlen, aki nem érdekelt az adósságrendezésben, akinek egyetlen célja a testület működőképességének ellehetetlenítése, így a testület feloszlatásának elérése. Aztán jöhet a városi vagyon széthordása, "túl nagy a vagyon, sokan ácsingóznak rá" - mondta a képviselő, aki azt is felrótta, hogy volt olyan időszak, amikor három hónapig nem hívta össze a testületet a településvezető.

Tétényi Éva (független) polgármester erre válaszolva azt mondta, hogy a 26 milliárd forintos adósságot - amiért az egész reorganizációs és adósságrendezési folyamatot be kellett indítani - az előző, fideszes vezetés halmozta fel. Ami az ülések összehívását illeti, a polgármester elmondta, hogy az idén 51 ülést tartottak, nehéz tehát az ülésezés hiányát a szemére vetni.
A testület a közelmúltban visszamenőleges hatállyal módosította a nem lakás céljára szolgáló helységek bérbeadásának feltételeiről szóló rendeletét. A visszamenőlegesség miatt Tétényi Éva előterjesztést nyújtott be az újabb módosításra, de Steindl Balázs, a Fidesz-frakció vezetője azzal érvelt, hogy az Országgyűlés is hoz visszamenőleges hatályú törvényeket, s ez lehetséges, ha nem okoz hátrányt, így a képviselő-testület megszavazta az előterjesztést.

Felháborodott beszólásokkal kísérték az ülés nézői a vargyasi Daniel-kastély ügyét. Mint elhangzott, az önkormányzat mintegy 75 millió forintot költött a Romániában lévő ingatlan megvásárlására 2005-ben. A vásárlás célja az volt, hogy az erdélyi kirándulások során bázisul szolgáljon a diákok és a település polgárainak utazásaihoz. Évente 10 millióba került a fenntartása, de kirándulókat még nem fogadott. A fenntartást egy külföldön bejegyzett cég végzi, s most rövid időn belül 5 millió forintnyi eurót kellene utalni a vagyonbiztosításhoz.

Ez kötelező feladatellátás, mondta Steindl Balázs, amire Tétényi Éva felidézte, hogy a kátyútlanítás, a közvilágítás, a közutak karbantartása szintén kötelezően ellátandó feladat, mégis kikapcsolták pár hete a világítást, s nem lettek források megszavazva a többi feladatra sem. Az előterjesztést a vitát követően megszavazta a fideszes többségű testület.

 


Forrás : MTI/ HÍR PORT 24

 

2011-12-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite