2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeMárcius 15. Salgótarjánban

Március 15. Salgótarjánban


Az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezett Salgótarján március 15-én. A Múzeum téren tartott városi ünnepségen és a "Március, gyönyörű március! Szeretlek százezer éve!" című műsorban a Táncsics Mihály Szakközépiskola, a Petőfi Sándor Tagiskola és a Mackóvár Óvoda növendékei működtek közre.

stmarc15

Az elnyomás ellen fellázadó márciusi ifjak emlékét Fekete Zsolt polgármester idézte meg, aki ünnepi beszédében párhuzamot vont a 170 éve élt fiatalok és napjaink középiskolásai, főiskolásai között, akik jövőjüket féltve, a jövőjükért küzdve ma is bátran állnak ki saját igazukért. "Figyelnünk kell rájuk, oda kell figyelnünk a szavukra! Ugyanis értük, nekik építjük Salgótarjánt, értük és nekik kell épüljön az ország is!" - hangsúlyozta Fekete Zsolt.

A polgármester beszédében a belső szabadság fontosságáról szólt. Mint fogalmazott: "biztos vagyok benne, hogy Salgótarjánnak egy választása van, ha sikeres, erős, és talpra esett akar lenni. Ez pedig a belső szabadság útja. Ha képesek vagyunk szembe nézni gyengeségeinkkel, és büszkén vállaljuk erősségeinket. Mindnyájan, alázattal, öncélú haszonszerzés nélkül. Mert ez a város sokkal többet érdemel, és ehhez mindnyájan kellünk, függetlenül korra, nemre, vallási, világnézeti hovatartozásra."

Fekete Zsolt szerint az 48-as ifjaknak nem volt más választása, csak a szabadságharc, de a ma élőknek van lehetősége a szabadságvágy békés és demokratikus kifejezésére. "Hiszen mi szabadon választhatunk. Válasszunk jól, válasszunk felelősen, válasszunk a lelkünk szabadsága szerint!" - mondta Fekete Zsolt.

A városi megemlékezés koszorúzással fejeződött be, a Múzeum téren álló Széchenyi szobornál az önkormányzat vezetői mellett politikai, civil szervezetek és intézmények képviselői, valamint magánszemélyek helyezték el virágaikat.

Somoskeöy István honvédszázados sírjának megkoszorúzásával Somoskő régi temetőjében a nemzeti ünnephez kötődő programok már tegnap elkezdődtek. Itt Molnár Károly önkormányzati képviselő mondott beszédet. A képviselő felidézte a forradalom eseményeit és eredményeit, máig érvényes üzeneteit. "Nemzeti ünnepünknek mindenki számára más az üzenete. Ám mindenki számára egyaránt jelenti a nemzeti érzés kibontakozását, az összetartozást, a függetlenséget, a nemzet nagykorúvá válásának időszakát. A mai napon mindannyian tisztelettel adózunk azok emléke előtt, akik vállalták a polgári átalakulásokért folytatott küzdelmet, és készek voltak harcolni a magyar nép szabadságáért. Azokra a hősökre emlékezünk, akik akár az életüket is áldozták azért, hogy legyen nemzeti felemelkedés" - mondta Molnár Károly.

A képviselő köszönet mondott a Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület tagjainak, akik minden évben aktívan közreműködnek a somoskői megemlékezés szervezésében, lebonyolításában.

Elismerve Dr. Krepuska Géza, Lipthay B. Jenő, dr. Auer Pál és társaik erőfeszítéseit a trianoni döntéssel elcsatolt Somoskő és Somoskőújfalu visszaszerzéséért az Országgyűlés a „Hazatért falu" címet adományozta a településeknek. Fekete Zsolt polgármester az Országgyűlés elnökétől februárban vette át a határozat díszpéldányát, amely a városnak adományozott nemzeti lobogóval együtt a Dornyay Béla Múzeumban kerül kiállításra. A határozat másolatát a nemzeti ünnep keretében Somoskőn, a Petőfi-kunyhóban is elhelyezték az ünneplők.

Salgótarján önkormányzata nevében Dániel Zoltán alpolgármester vett részt a Petőfi Sándor Emléktúrán. A Nógrád Megyei Természetbarátok Társaságának szervezésében, a hagyományokhoz híven a résztvevők megkoszorúzták a Salgói vár falán lévő Petőfi-emléktáblát.



Forrás: Salgotarjan.hu


2018-03-16

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite