2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
Nógrád Megye3 nő és 2 férfi vesztette életét a buszbalesetben!

3 nő és 2 férfi vesztette életét a buszbalesetben!

A balesetről készült videó a cikk végén található! Öt emberéletet követelő baleset történt a 21-es főúton csütörtök reggel negyed nyolckor Vizslás-Újlak és Bátonyterenye között.

vbalharom

A helyszínelés során kiderült, hogy a Hatvan irányából Salgótarján felé közlekedő Ford Transit eddig tisztázatlan körülmények között áttért a másik forgalmi sávba, majd frontálisan ütközött a Salgótarjánból Pásztóra tartó menetrend szerinti autóbusszal.

vbal

Sérültek állapota

Öt ember a helyszínen életét vesztette. Mind az öt halálos áldozat és két sérült a kisbuszban utazott, a másik járművön öten sérültek meg. A sérülteket a salgótarjáni kórházba szállították. A mentésben két helikopter és öt mentőautó vett részt.

Két súlyosan és négy könnyebben megsérült embert kezelnek a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban. Az egyik súlyos sérültet, akinek nyílt térdtörése volt, már megműtötték, a másikat - akinek eltört az állcsontja, és bordatöréssel járó mellkasi sérüléseket is szenvedett - holnap műtik meg. Mindkettejük állapota stabil, nincsenek életveszélyben - mondta az orvos igazgató. A négy másik sérült csak zúzódásokat és hámsérüléseket szenvedett, a biztonság kedvéért megfigyelés alatt tartják őket, de pénteken valószínűleg hazamehetnek - tette hozzá.

vbalketto

Baleset körülményei

A Ford Transit kisbusz Salgótarjánból szállított munkásokat, amikor a baleset történt. Egy szemtanú szerint a Transit sofőrje valószínűleg azért tért át a menetirány szerinti ellenkező sávba, mert vagy elaludt, vagy rosszul lett vezetés közben.

vbalegy

A Nógrád24 helyszínre kiérkező munkatársa azt látta, hogy a kisbuszt a katasztrófavédelem munkatársai szétvágják, ezzel is segítve a holttestek kiemelését a járműből.

A helyszíni szemle teljes útlezárás mellett zajlott, a forgalmat a rendőrök a 21-es főúttal párhuzamos szervizútra terelték.

A balesetről bővebb információ itt :

 

 

Forrás: HÍR PORT 24

Fotók : HÍR PORT 24

 

2011-10-13

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite