2012. május 19., szombat - Ivó, Milán
Keresés a tartalomban
nograd24.hu hirdetés
Nógrád csillagai / Már ragyog Nógrád legfényesebb csillaga

Már ragyog Nógrád legfényesebb csillaga

A salgótarjáni Oláh Gergő Nógrád megye legfényesebb csillaga. A Bátonyterenyei Városi Televízió által elindított Nógrád Csillagai című tehetségkutató show szombat esti fináléján teltház előtt derült ki a verseny eredménye.

ncsfinharom

Látványos és színes műsor várta szombaton 18 órától a bátonyterenyei Petőfi Művelődési Házba, a Nógrád Csillagai fináléjára érkező közönséget. A tehetségkutató négy finalistájának - Molnár Melina, Deák Lotti, Oláh 'O-light' Tibor és Oláh Gergő - produkcióin túl a további, akkor már kiesett nyolc döntőstől is hallhattak a jelenlévők egy-egy dalt, sőt számos meglepetés fellépő is szerepelt a programban.

ncsfinnegy

Az eredményhirdetés előtt pedig egy olyan híresség szórakoztatta a vendégeket, aki maga is egy tehetségkutató műsorban vált ismertté: 2010 férfi hangja, Kökény Attila.

ncsfinketto


A Nógrád Csillagai döntősei közül a helyszínen lévő nézők is választhattak egy favoritot. Ebben az esetben megmutatkozott a hazai pálya előnye, hiszen a közönségdíjat a bátonyterenyei Cseszták Sándor hatalmas fölénnyel vitte el.

ncsfin

A közel négy órás show legvégén derült ki, hogy a finalisták közül a szakmai zsűri kit talált az elmúlt hetek teljesítménye alapján a legrátermettebbnek az előadóművészi pályára. A győztes Oláh Gergő könnyekig meghatódva, és a tőle megszokott szerénységgel fogadta családja, versenytársai, a közönség és a műsorkészítők gratulációit. Gergő mostantól valóban ragyoghat, és elindulhat a profi énekesi pályán, hiszen nyereménye több értékes díj mellett egy menedzsmenti szerződés, ami magában foglal egy lemezszerződést is.

ncsfinegy


HÍR PORT 24

Fotó : Richweisz Tibor

 

2011-12-05
nograd24.hu hirdetés
nograd24.hu hirdetés
nograd24.hu hirdetés
nograd24.hu hirdetés
Hírport  logo A Nógrád24.hu kiadója a HÍR PORT24 KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite