2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonMartonyi uniós kollégáinak írt levélben reagált a Magyarországot ért kritikákra

Martonyi uniós kollégáinak írt levélben reagált a Magyarországot ért kritikákra


Martonyi János külügyminiszter hétfőn levélben fordult az uniós tagállamok külügyminisztereihez, hogy tájékoztassa partnereit a közelmúltban Magyarországon hozott döntések hátteréről, és reagáljon az országot ért kritikákra - tájékoztatta a Külügyminisztérium az MTI-t.

Martonyi János


A külügyminiszter a levelet tájékoztatásul megküldte az Európai Bizottság elnökének és biztosainak is - olvasható a tárca közleményében. A levélben Martonyi János emlékeztetett, hogy a kormány súlyos helyzetben vette át az ország vezetését 2010-ben. Kitért arra, hogy 2008 novemberében az akkori kormánynak a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) kellett fordulnia, és arra is, hogy a 2002-ben 53 százalékos államadósság 2010-re a GDP 80 százalékra növekedett - olvasható a kommünikében.


Ebben "a zsákutcás helyzetben" az ország mind gazdasági, mind pedig társadalmi értelemben megújulásra szorult. Még a rendszerváltozás után is maradtak megoldásra váró kérdések, több területen vált szükségessé új szabályozás kidolgozása vagy a régi módosítása. - áll a tárca tájékoztatása szerint a levélben.


Mint a miniszter írta, a 2010-es választások mandátumot adtak az új kormánynak, hogy több területen mélyreható reformokat hajtson végre, és megalkossa "a régóta várt" új alaptörvényt, a munka azóta is nagyon intenzív. A magyar diplomácia vezetője kitért arra is: "sajnálatos módon" a törvényalkotási folyamatban többen úgy fogalmaztak meg kritikát, hogy nem ismerték pontosan az új szabályozás azon részleteit, amelyeket bíráltak.


Az uniós külügyminisztereknek címzett levélben a tárcavezető hangsúlyozta, Magyarország kormánya továbbra is készen áll arra, hogy "konkrét ügyekben párbeszédet folytasson minden nemzetközi partnerrel, és minden konkrét kérdésre pontos választ adjon". Úgy fogalmazott, "nem jelent presztízskérdést az sem", ha szükségessé válik valamely szabályozás módosítása az Európai Bizottság véleménye alapján.


Martonyi János felhívta a figyelmet azonban arra: Magyarország elfogadhatatlannak tartja, hogy bárki a tények ismerete nélkül, előítéletekre alapozva fogalmazzon meg kritikát. "Még kevésbé tartjuk elfogadhatónak bárkitől, hogy demokratikus elkötelezettségünket és a demokratikus közösségben elfoglalt helyünket kérdőjelezze meg" - hangsúlyozta levelében a külügyminiszter.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2012-01-09

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite