2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonMatolcsy: az MNB jobban teljesíthet a következő hat évben

Matolcsy: az MNB jobban teljesíthet a következő hat évben


Matolcsy György szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a következő hat évben jobban teljesíthet, mint a megelőző időszakban. A jegybankelnök-jelölt kinevezés előtti meghallgatásán, a parlament gazdasági bizottságában pénteken az infláció ellenségeként határozta meg magát, konzervatív jegybanki politikát ígért, és hangsúlyozta: az MNB ezután is független lesz. A bizottság kormánypárti szavazatokkal támogatta Matolcsy György jegybankelnöki és Balog Ádám alelnöki kinevezését.

matolcsy0301


A kormányváltás óta eltelt 33 hónap gazdasági sikerei alapvetően meghatározzák a nemzeti bank következő hat évének működését - jelentette ki Matolcsy György. Az eddigi gazdasági miniszter kiemelte, hogy a GDP-arányos államháztartási hiányt sikerült "tartósan és fenntartható" módon 3 százalék alá csökkenteni, mérséklődött az államadósság és nőtt a foglalkoztatás. Mindez segíti, hogy az MNB elérje a jegybanktörvényben szereplő célok elérését, így elsősorban az árstabilitás, a pénzügyi stabilitás fenntartását, ezt követően pedig a gazdasági növekedés támogatását.


Matolcsy György annak a meggyőződésének is adott hangot, hogy az MNB a következő hat évben jobban teljesíthet, mint az előző időszakban, ezzel pedig hozzájárulhat az ország jobb teljesítményéhez is. Kiemelte, hogy az új vezetés mindig és mindenben tartani fogja magát a jegybanktörvényhez, amely világosan kijelöli a nemzeti bank feladatait. Ezt azzal egészítette ki, hogy a jogszabály rendezett kereteket ad a jegybank működéséhez.


Matolcsy György jegybankelnöki célkitűzései között négy személyes ügyet jelölt meg. Elsőként, hogy az MNB vezetésének mindent meg kell tennie azért, hogy az ország kikerüljön a devizahitelek csapdájából. "Jegybankelnökként mindent meg fogok tenni, hogy ne ismétlődjön meg ez a politikai, gazdasági és erkölcsi hiba" - fűzte hozzá. Arról is beszélt, hogy "fogyasztóként, gazdaságpolitikusként és miniszterként" is az infláció ellensége. Úgy fogalmazott: a magas, a maastrichti előírásnak számító 3 százaléknál magasabb infláció megnehezíti a gazdasági kalkulációt és szűkíti a monetáris politika mozgásterét.


Harmadik személyes ügyeként azt említette, hogy nagy ellenfele "a liberális, felelőtlen" jegybanki politikának, és "nagy híve" a konzervatív, felelős monetáris politikának. Utóbbi felfogás szerint - folytatta - az MNB része a magyar nemzetállamnak, miközben vonatkoznak rá az Európai Unió előírásai is. Végül elmondta, nem támogatja, hogy a jegybank elzárkózzon, helyette azt tartja szükségesnek, hogy nyitott és együttműködő legyen, partneri viszonyra törekedjen a kormánnyal. Ezért helytelenítette azt, ha a kabinet képviselője nem lehet jelen a monetáris tanács ülésein.


Hozzátette: már a 2008-as pénzügyi válság előtt is súlyosan hibás stratégia volt a jegybanki elzárkózás, azóta pedig véleménye szerint nem is követhető. A Magyar Nemzeti Bank független volt, és a jövőben is az lesz - hangoztatta a jegybanki függetlenséget ellenző jobbikos véleményre válaszul. Hozzátette azonban, hogy a jegybank az állam része, nem független Magyarországtól, a magyar emberektől. Ez a mozgástér "nem is olyan kicsi, mint aminek azt bárki gondolná" - jegyezte meg.


Balog Ádám, az MNB alelnökjelöltje azt hangsúlyozta: a monetáris politika elsődleges feladata az árstabilitás elérése és fenntartása. A jegybanktörvény azt is egyértelművé teszi, hogy a nemzeti banknak kötelessége támogatni a kormány gazdaságpolitikáját - anélkül, hogy ez veszélyeztetné az elsődleges cél teljesülését. Hozzátette, emellett a jegybank fontos feladata a pénzügyi stabilitás védelme, ezért is lényeges, hogy a monetáris tanács elé jól előkészített anyagokat tegyenek le.


Szólt arról is, adóügyekért felelős helyettes államtitkárként több olyan kérdéssel, például az európai bankunió létrehozásának ügyével is foglalkozott, ami segítheti munkáját a nemzeti bankban. A gazdasági bizottság 18 kormánypárti támogató szavazattal, 7 ellenzéki nemmel szemben és egy tartózkodás mellett támogatta Matolcsy György jegybankelnöki, és Balog Ádám alelnöki kinevezését. Az MNB új elnökét és alelnökét a köztársasági elnök nevezheti ki, Matolcsy György és Balog Ádám kinevezése esetén az államfő előtt tesz majd esküt.


Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel jelentette be, hogy - a piaci várakozásoknak megfelelően - eddigi nemzetgazdasági miniszterét, Matolcsy Györgyöt jelöli MNB-elnöknek. Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke az ülés után újságíróknak elmondta: a jövő hét elején tesz javaslatot arra, hogy ki legyen a monetáris tanács kilencedik tagja. Hozzátette, van jelöltje, de megnevezése előtt konzultálni fog a jegybankelnökkel. Egy kilencedik tanácstag, egyben ötödik külső tag kinevezése azt követően vált szükségessé, hogy a kormányfő pénteki bejelentése szerint a korábbi kettőről háromra nő az MNB alelnökeinek száma.


Forrás: MTI/HÍR PORT24
MTI Fotó: Kovács Tamás

 

2013-03-01

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite