2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
ItthonMatolcsy: szó sincs államosításról

Matolcsy: szó sincs államosításról


Matolcsy GyörgyA nemzetgazdasági miniszter szerint kiszerződik az állami rendszerből az, aki a magánnyugdíjpénztáránál marad, azaz szó sincs államosításról. Matolcsy György a köztévében azzal érvelt, hogy a befizetések átterelésével befoltozhatnánk a nyugdíjrendszerben lévő 900 milliárd forintos lyukat, és az államadósságot is csökkenthetnénk 10 százalékkal, kamatfizetési kötelezettségünket pedig évi 300-400 milliárd forinttal.


Azzal, hogy valaki úgy dönt, és erről kell nyilatkoznia, hogy marad a magán-nyugdíjpénztári rendszerben, azzal ő kiszerződik az állami, közösségi, társadalmi szolidaritáson alapuló nyugdíjrendszerből, annak már nem része, nem veszíti el a korábbi követelését és jogosultságát, így szó nincs államosításról - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Televízió Az Este című műsorában.


Mint ismert, törvénycsomagot készített a kormány a magánnyugdíjakról. A tervezet szerint a magánnyugdíj-pénztári tagoknak január 31-ig kell dönteniük arról, hogy visszalépnek-e az állami rendszerbe. Nyilatkoznia csak annak kell, aki nem akar átlépni. Az átlépők eddigi befizetései február elejétől az állami rendszerbe kerülnek, a pénz ott is egyéni számlán lesz, és a házastárs meg is örökölheti.


Akik a kötelező magánnyugdíj-pénztárban nyereséget halmoztak föl, eldönthetik, hogy azt készpénzben felveszik, vagy átviszik egy önkéntes pénztárba. Azoknak pedig, akiknek a kötelező nyugdíj-pénztári tagság veszteséget okozott, arányosan az inflációval növelve kiegészítik a számláját. Azok viszont, akik a magánpénztár mellett döntenek, elveszítik jogosultságukat az állami nyugdíjra.


A nyugdíjalap feltöltésére és az államadósság csökkentésére költi a kormány azt a pénzt, amit a magán-nyugdíjpénztári tagok visszalépése hoz a költségvetésbe. Az állam adóssága most több mint 20 ezer milliárd forint.


A nemzetgazdasági miniszter az Estében azt mondta: jelenleg 900 milliárd forintos hiány van a nyugdíjrendszerben, amelyet a következő két évben az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők befizetéseiből kompenzálni lehetne. A fennmaradó összegből pedig az államadósságot csökkentenék, ami Matolcsy György szerint évente több százmilliárdos spórolást jelenthetne az országnak.
Hogyha képesek vagyunk 1500-2000 milliárd forintot államadósság-csökkentésre fordítani, akkor nagyjából az államadósság-terhünk 10 százalékkal csökkenne és valóban tehermentesíteni tudnánk akár 300-400 milliárd forinttal is a kamatfizetési kötelezettséget, ez egy óriási áttörés lenne - érvelt a tárcavezető.


A minisztériumba hívta ma délelőttre a magánnyugdíjpénztárak vezetőit a nemzetgazdasági miniszter. A tárgyaláson várhatóan a nyugdíjrendszer tervezett átalakításáról egyeztetnek majd.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-11-25

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite