2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonMa van a rasszizmus elleni világnap

Ma van a rasszizmus elleni világnap


rasszizmusMagyarországon tizenegy éve ünnepeljük az Antirasszista Világnapot, idén városnéző séták, csendes demonstráció és képregénykiállítás várja az érdeklődőket.


Március 21. a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja. A rasszizmus elleni világnap a Dél-Afrikában vérfürdőbe torkollott és 69 áldozatot követelt apartheidellenes demonstráció évfordulójára esik. Ma szerte a világban megemlékezéseket és demonstrációkat tartanak a rasszista kirekesztés és elnyomás ellen.


Az ENSZ által 1966-ban kikiáltott világnap a világszerte erősödő és egyes embercsoportok társadalmi kirekesztését célzó folyamatok veszélyességére hívja fel a figyelmet. A határozat szerint a rasszizmus, az idegengyűlölet, mindenfajta olyan diszkrimináció, amely faji, etnikai, nemzeti hovatartozásra vagy vallásos meggyőződésre, nyelvi, kulturális különbségre épül, súlyosan sérti az emberi jogokat, és ezért minden törvényes eszközzel küzdeni kell ellene.


Programok Magyarországon is


A Roma Polgárjogi Mozgalom, a Wesley János Főiskola, valamint a Társulás a Cigány Méltóság Védelméért szolidaritási napot szervez "a gettókba szorított és rasszista megfélemlítésnek-erőszaknak kitett cigány emberek és közösségek mellett", ennek keretében a főiskola épületében délelőtt konferenciát tartanak, majd délután nagygyűlést szerveznek a Kossuth térre. Az Amnesty International Magyarország szervezésben este gyertyagyújtást tartanak a Belügyminisztérium előtt. A rasszizmus világnapja alkalmából ma adják át a budapesti Ódry Színpadon a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége által alapított Radnóti Miklós antirasszista díjakat.


Az érdeklődők a Várnegyed és a Víziváros, a VIII. kerület, valamint a Belváros és a régi zsidónegyed múltjával és jelenével ismerkedhettek meg szombaton és vasárnap, de a programsorozat ezen a héten is folytatódik. Március 23-án a séta résztvevőit a Belvárosban és a történelmi zsidónegyedben kalauzolják majd, ahol ma ortodox zsidók és romák is élnek. A sétán az érdeklődők megtekinthetik a szerb és görög katolikus templomokat, valamint a Belvárosi plébániatemplomot, amelynek belsejében egy, a török időkből fennmaradt mihráb, azaz Mekka irányát jelző imádkozófülke is található.


A tizenegy éve Magyarországon is megrendezésre kerülő és egyre nagyobb figyelmet kapott Antirasszista Világnapon képregénnyel, karikatúrával és humorral szövetkezik a Comics Against Racism kezdeményezésében.


A Szubjektív Értékek Alapítvány által szervezett We Are Here digitális média projekt egy platform alá gyűjti mindazon művészeket, vizuális médiával foglalkozó embereket, akik szembe mernek nézni a mindennapokkal, felemelik szavukat a jogtiprások ellen, képekbe öntik életük fontos pillanatait, identitásukat, álmaikat, vágyaikat. Az általuk készített munkákból látható egy összeállítás a Millánárison.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-03-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite