2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
ItthonMedian: csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága

Median: csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága


fidSzűkült a rés a Fidesz-KDNP és az MSZP támogatottsága között az utóbbi egy hónapban a választani tudó "biztos" szavazók körében, de a Fidesz-hívők még mindig több mint háromszor annyian vannak - olvasható a Medián felmérésében, amelyet a hvg.hu tett közzé csütörtökön.


A közvélemény-kutatók mindezt annak tulajdonítják, hogy jelentősen nőtt a szocialista szavazótáborban azok száma, akik manapság elmennének szavazni, miközben a többi szavazói csoport aktivitása kisebb-nagyobb mértékben csökkent.

Mint kifejtették: a fél éve mért 21 százalékról jelentősen, 32 százalékra nőtt a Fideszre semmiképpen sem szavazók aránya. A második Orbán-kormány megalakulása óta most először kerültek többségbe azok, akik a kabinet teljesítményét inkább gyengének tartják, az elégedettek aránya a novemberi 51-ről 45 százalékra csökkent.

Az országban általában véve rossz irányba mennek a dolgok - így tartja a két hónappal ezelőtti 39 százalék után a megkérdezettek 48 százaléka.

Orbán Viktor kormányfő népszerűsége - az utóbbi hónapok tendenciáját folytatva - mérséklődött, de továbbra is ő áll a politikuslista élén. Őt Schmitt Pál államfő és sok további Fidesz-politikus követi - olvasható a Medián felmérésében.

A Medián december első hetében készítette felmérését, 1.200 fős országos reprezentatív mintán.


A Tárki mást mér

A parlamenti pártok támogatottsága az elmúlt hónapokban lényegében változatlan; némi mozgás csak a kormánypártok népszerűségének halvány erősödésében látható - derült ki a Tárki legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelyet szerdán az MTI-hez is eljuttatott.


A novemberi pártpreferencia-kutatás továbbra is erős kormánypártokat és alacsony szinten stagnáló ellenzéket jelez.
A Tárki legutóbbi felmérése a választások óta eltelt időszakhoz nagyon hasonló képet mutatott novemberben is: a kormányzó Fidesz-KDNP támogatottsága messze megelőzi az ellenzéki pártokét, sőt kismértékben nőtt is a különbség; a Jobbik és az MSZP tábora valamelyest csökkent.


A Fidesz-KDNP szavazótábora eszerint a teljes felnőtt lakosság körében az októberi 44 százalékról 49 százalékra nőtt, míg a szocialista párté 11-ről 10 százalékra csökkent. A pártválasztók körében a Fidesz-KDNP támogatottsága az októberi 66 százalékról 71 százalékra, az MSZP-é pedig 16-ról 14 százalékra módosult.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2010-12-16

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite