2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeMegalakításának 140. évfordulóját ünnepelte a balassagyarmati tűzoltó-parancsnokság

Megalakításának 140. évfordulóját ünnepelte a balassagyarmati tűzoltó-parancsnokság

1876-ban, azaz 140 éve alapították meg a Balassagyarmati Tűzoltó-parancsnokságot, a kerek évforduló emlékére augusztus 12-én nagyszabású ünnepséget rendeztek Balassagyarmaton.

140evesabalassagyarmatituzoltosag

A 17-18. században számos nagy tűzeset pusztított Balassagyarmaton, amelyek nagy részét a tűzbiztonsági szempontból nem megfelelő építkezés okozta. 1800. augusztus 7-én hatalmas tűzvész érte az Ipoly-parti várost, amelynek nyomán 572 ház vált a lángok martalékává, majd ennek hozadékaként a pár héttel későbbi megyegyűlésen elfogadták az első, már mai szemmel is tűzrendészeti szabályoknak tekinthető rendelkezést, ami építési normákat, tűzoltási szabályokat, büntetőjogi szankciókat fogalmazott meg.


A 19. század első felében Balassagyarmat mentő tűzvédelmét kettő darab, ló vontatta, kézi működtetésű szivattyú szolgálta, ezek bevetési hatékonysága azonban igen alacsony volt és a használatát is kevesen ismerték. Ezt megelégelve Kövy Tivadar ügyvéd 1876-ban egy önkéntes tűzoltó egylet megalakításába kezdett és Wagner István általános iskolai tanítóval közösen 1876. április 15-én megalapították a „Balassa-Gyarmati Önkéntes Tűzoltó és Torna Egyletet" 50 tűzoltóval és 62 alapító taggal.

140evesabalassagyarmatituzoltosag1


Az akkori létszám talán mosolyt csal a mostani idők tűzoltóinak arcára: az őrtanyán 1 tiszt és 3 önkéntesből álló őrség volt szolgálatban, az alakulás évében tűzhöz való kivonulás mindösszesen 3 volt. Az egylet kezdeti felszerelése egy kézi működtetésű szivattyús kocsiból, egy vízszállító tartálykocsiból, 200 méter tömlőből, egy felszerelések szállítására használatos szerkocsiból, néhány létrából és csáklyából állt. 1900-ban a város hivatásos tűzoltóságot hozott létre, átvéve a korábbi egylet vagyonát és több tagját, majd ezt követően az új szervezetben hivatásos és önkéntes tűzoltók egyaránt teljesítettek szolgálatot.


A Baltik Frigyes utca 1. szám alatti mai épületbe1930-ban költöztek, érdekesség, hogy a mai külső raktár helyén állt az az istálló, ahol a járműveket vontató lovak laktak. Az l948-ban megjelent kormányrendelet értelmében attól az évtől állami tűzoltóság lett a balassagyarmati is, a központilag finanszírozott technikai fejlesztés hozadékaként megjelentek a Csepel tűzoltóautók, amelyekkel már nem csak a városban, hanem a környező településeken is be tudtak avatkozni.


A technikai fejlődés az épület átépítését is maga után vonta, 1976-ban, vagyis 40 éve adták át az új tűzoltósági épületet, illetve ugyanebben az évben álltak át a 24-24-ről a 24-48 órás munkarendre. Az 1980-as évek második felében ismét új járműveket kapott a tűzoltóság - megérkeztek az IFA gépjárműfecskendők, majd 1994-ben újra fejlesztés történt a technika terén, 1998 után pedig megérkeztek a máig használatban lévő Mercedes gépjárműfecskendők.

140evesabalassagyarmatituzoltosag2


A ló vontatta, kézi működtetésű járműveket mára igazán hatékony járművek váltották fel, amelyek Balassagyarmat és a parancsnokság működési területéhez tartozó további huszonegy település - Őrhalom, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Patvarc, Szügy, Mohora, Cserhátsurány, Cserháthaláp, Herencsény, Magyarnándor, Debercsény, Szente, Csesztve, Ipolyszög, Dejtár, Ipolyvece, Bernecebaráti, Kemence, Perőcsény, Tésa - védelmét látják el.


Az elsődleges tűzvédelmet a 2000-ben átadott Mercedes Rosenbauer TLF 4000 gépjárműfecskendő látja el, szintén a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokságon szolgál a 2002-ben odakerült Mercedes Atego műszaki mentőszer és a szintén abban az évben rendszerbe állított Mitsubishi L-200 erdőtüzes gépjármű, 2006-ban 6800 liter víz szállítására szolgáló Renault Kerax vízszállító gépjárművel gazdagodott a gépjárműpark, majd 2010-ben rendszeresítették a 30 méter munkamagasságú Iveco Magirus magasból mentő gépjárművet.

140evesabalassagyarmatituzoltosag3


A 2012-es év ismét mérföldkő volt a szervezet életében, az államosítással és az őrsprogrammal ugyanis kibővült az állomány létszáma, és megsokszorozódott, megfiatalodott a szerállomány is. A rétsági, berceli és szécsényi katasztrófavédelmi őrsökkel kibővült tűzoltóság hatékonyabban, és rövidebb reakcióidővel szolgálja a tűzbiztonságot működési területén. 2014-ben a balassagyarmati tűzoltóság épülete megújult és korszerűbbé vált, a komfortérzet növelésével javított az állomány szolgálati tevékenységének minőségén.


A 140 év emlékére, illetve a tűzoltó társadalom aktív és nyugállományú tagjai előtti tisztelgésre megrendezett ünnepségen elsőként Okolenszki Gábor tűzoltó alezredes, a balassagyarmati katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője osztotta meg ünnepi gondolatait a megjelentekkel. Az alezredes visszatekintett a múltra, s mint fogalmazott, 140 éve, hogy Balassagyarmat tűzoltói hóban-, fagyban-, árvízben-hőségben az állampolgárok mellett állnak, és segítik embertársaikat a bajban. Bár közel másfél évszázaddal korábban a világ technikai csodákkal kevésbé ellátottan működött, viszont a segíteni akarás ugyanolyan lelkiismeretes embereket igényelt mint napjainkban - folytatta. Tűzoltónak lenni munka ugyan, de hivatástudat nélkül nem lehet másokért, a bajbajutott embertársainkért áldozatot hozni. Az alezredes az elkövetkező évekre kiváló egészséget és töretlen munkakedvet kívánt a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság minden dolgozójának.

140evesabalassagyarmatituzoltosag4


Berecz György tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató ünnepi beszédében visszatekintett 2011-re, amikor a balassagyarmati tűzoltó-parancsnokság 135 éves fennállást ünnepelték, s elmondta, megtisztelő feladat most, a 140. évfordulón jelen lenni és beszédet mondani. Az ezredes megköszönte Balassagyarmat városvezetésének az elmúlt időszakban végrehajtott tudatos munkáját, majd hozzátette 2011-ben elindult egy álom, ami mára megvalósult.


Az álom szerves részét képezték a katasztrófavédelmi őrsök, amelyekkel sikerült elérni, hogy ma már nincs Nógrád megyében olyan település, ami 15 percen belül ne kapna mentő-tűzvédelmet. Berecz György külön hangsúlyozta az önkéntesek munkáját, akik a hivatásos egységeket támogatva rengeteg beavatkozásban vesznek részt. A folytatásban a megyei igazgató megköszönte mindazoknak a munkáját, akik az álom megvalósításában bármilyen formában is kivették részüket, s tenni akartak Nógrád megye közbiztonságának javításáért.


A mára már nyugállományú, korábbi tűzoltóparancsnokokhoz szólva reményét fejezte ki a tekintetben, hogy elégedettek azzal, ahová mára eljutott a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság, majd az ünnep alkalmából átadta Okolenszki Gábor tűzoltó alezredes, kirendeltségvezetőnek azt teljes egészében felújított gépjárműfecskendőt, amely a rétsági katasztrófavédelmi őrsön kerül beintegrálásra. Az ezredes végezetül jó erőt és egészséget kívánt az elkövetkezendő időszakra.

140evesabalassagyarmatituzoltosag5


A rendezvényt ünnepi műsor is színesítette, amelynek keretében Bartos Evelin, Mihály Barnabás, Fábry István, Csallóné Majoros Erzsébet és László Péter mondtak verset, Csetneki Hanna pedig fuvolán játszott. Az ünnepség folytatásában a parancsnok kihirdetésére került sor, a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság eddigi parancsnokát, Tóth Gábor tűzoltó őrnagyot előléptették tűzoltó alezredessé, s egyben a balassagyarmati katasztrófavédelmi kirendeltség tűzoltósági felügyelőjévé nevezték ki. A korábbi parancsnok jelképesen átadta parancsnoki sisakját utódjának, Mohács Gábor tűzoltó századosnak, aki ezt követően tűzoltóparancsnoki kinevezését, valamint őrnagyi előléptetését vehette át Berecz György tűzoltó ezredestől.


Az előléptetések átadását követően a 140 év emlékére elkészített ajándéktárgyakat adott át Berecz György tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató és Medvácz Lajos, Balassagyarmat városának polgármestere a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokságnak, majd a 140 éves jubileumi évforduló alkalmából díszszalagot kötöttek a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság csapatzászlajára.


A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban megtartott ünnepség állófogadással folytatódott, ahol Skuczi Nándor, Nógrád megye közgyűlésének elnöke mondott pohárköszöntőt. Az elnök köszöntője elején visszautalt egy közvélemény-kutatásra, ahol kiderült, hogy az emberek a tűzoltókban bíznak a legjobban. Erre reagálva kifejtette, a tűzoltók jogosan érdemelték ki ezt a közvéleményt, hiszen kiváló emberek dolgoznak nap mint nap azon, hogy a megye közbiztonsága, vagyonbiztonsága erős legyen. Tiszteletre méltónak értékelte az összefogás erejét, az önkormányzatok odaadó munkáját, amelynek eredményeként minden Nógrád megyei járásban van tűzoltóság. Hozzátette, ez óriási eredmény, büszkeségre ad okot. A megyei közgyűlés elnöke köszöntőjének zárásaként minél kevesebb éles riasztást kívánt, illetve megköszönte a katasztrófavédelem megyei igazgatójának az elmúlt öt évben végrehajtott munkáját.

140evesabalassagyarmatituzoltosag6


Az ünnepség látványos bemutatókkal folytatódott, így elsőként a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság gépjárműparkját mutatták be az érdeklődőknek, majd a Balassagyarmati Fegyház és Börtön beavatkozó egységének bemutatóját láthatták a rendezvényre kilátogatók. A folytatásban a Cserhát Különleges Mentőcsoport tartott mentőkutyás bemutatót, majd tűzoltási és műszaki mentési bemutató színesítette a rendezvényt.


A nap délutáni részében a ma már nyugállományú, de korábban a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokságon szolgálatot teljesítő tűzoltók találkoztak és elevenítették fel közös emlékeiket egy-egy komolyabb káresetről, a gyakorlatokról és a laktanyában együtt megélt pillanataikról. A találkozón részt vett Berecz György tűzoltó ezredes, megyei igazgató is, aki részletesen bemutatta részükre, hogy napjainkra milyen fejlődésen ment át a szervezet, majd megköszönte mindazt a munkát, amellyel hozzájárultak a tűzoltók jó hírnevéhez és hogy átadták az ifjabb kollégáknak a hosszú évek során megszerzett szakmai tudásukat.


Forrás: NMKI/NÓGRÁD24
Fotók: Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

 

2016-08-13

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite