2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
ItthonMegalakult a Terrorelhárítási Központ

Megalakult a Terrorelhárítási Központ


terrorelhárĂ­tásA miniszterelnök szerint egy fejlett és erős országhoz ma már elengedhetetlen a jól szervezett, jól felszerelt és kiválóan kiképzett emberekből álló, önálló terrorelhárítási központ.

 
Mától Magyarország e tekintetben is modern országnak számít - jelentette ki Orbán Viktor a Terrorelhárítási Központ (TEK) ünnepélyes alakuló állománygyűlésén a budapesti Maléter Pál laktanyában, ahol Pintér Sándor belügyminiszter átadta Hajdu János rendőr dandártábornoknak a TEK alapító okiratát. Orbán beszédében Magyarország jövője szempontjából fontosnak és nagy jelentőségűnek nevezte a szerdai eseményt, hiszen - mint mondta - Magyarországon első ízben alakult önálló terrorelhárítási központ.
"Hazánk ezzel újabb nagy lépést tesz abba az irányba, hogy erős és modern ország legyen, olyan, amely képes megvédeni polgárait, és érvényesíteni az érdekeinket a mai, szélsebesen változó világban" - hangsúlyozta Orbán. A kormányfő véleménye szerint a néhány nap híján kilenc évvel ezelőtt a világot alapjaiban megváltoztató New York-i terrortámadás után kijelenthető, hogy a világban globális és korszakos átrendeződés zajlik hatalmi, politikai, gazdasági és katonai értelemben egyaránt. Az újonnan formálódó világrendben alapvetően megváltoznak a biztonság, a nemzetbiztonság feltételei is.
Az új biztonsági kihívások között - folytatta - ma első helyen a terrorizmus szerepel. Ma már multinacionális terrorszervezetekkel és a földrajzilag távolabbi pontokon működő csoportok együttműködésével is számolni kell - emelte ki a miniszterelnök, hozzáfűzve, hogy a mai világban a háborúkat már gyakran terrorista eszközökkel vívják. Mindez azt jelenti, hogy egy modern ország a XXI. század elején nem fordíthat hátat ezen új kihívásnak; szembe kell nézni az új veszéllyel, és fel kell készülni arra, hogy "képesek legyünk polgárainkat korszerű módon megvédeni ezektől az újfajta fenyegetésektől is" - hangsúlyozta.
A TEK ünnepélyes alakuló állománygyűlésen felszólalt Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorizmusellenes koordinátora is, aki arról beszélt, hogy a szeptember 11-i jelentés, valamint a 2009-es detroiti eseményekről szóló jelentés arra világított rá, hogy nem volt megfelelő a belbiztonsági szervek közötti információáramlás, továbbá ezeket ki kellett volna egészíteni a magánszektor - elsősorban a bankszektor - adataival. Mint mondta, információdarabkák voltak, amelyeket egymással nem kötöttek össze. Emlékeztetett: az Európai Unió is vizsgálta ezt a kérdéskört és a szeptember 11-i események után elkezdték megvizsgálni a tagállamok terrorellenes megoldásait, s végül 15 ajánlást fogadtak el. Arra a következtetésre jutottak, hogy a tagállamokban úgynevezett fúziós központokat kell létrehozni, s 15 tagállamban ez meg is valósult.
A koordinátor - utalva arra, hogy volt alkalma megismerni a TEK-et - az új szervezetről azt mondta: annak szerkezete és feladatköre egyértelmű, a központban integrálódik a megelőzés, a felderítés és a megsemmisítés, így az információáramlás gyorssá válik. Hangsúlyozta: bár hazánkkal szemben a legtöbb nyugat-európai országban terrorista támadást követően jöttek létre hatalmas terrorellenes szervezetek, Magyarország egyike az elsőknek, amely felismerte annak jelentőségét, hogy egy jó struktúrában létező, hatékonyan működő szervezet segíteni tud a tragédia megelőzésében. Gilles de Kerchove a 2011 első felében kezdődő magyar elnökség tekintetében is nagyon jó és ígéretes kezdetnek nevezte a központ megalakulását.

Pintér Sándor belügyminiszter a fővárosi Maléter Pál laktanyában tartott alakuló állománygyűlésen adta át Hajdu János rendőr dandártábornoknak a Terrorelhárítási Központ alapító okiratát, ezzel hivatalosan is megalakult a szervezet. A miniszterelnök Hajdu Jánost szerdai hatállyal nevezte ki a Terrorelhárítási Központ főigazgatójává. A Fidesz volt biztonsági igazgatóját, akit a belügyminiszter júniusban nevezett ki miniszteri biztosnak a Terrorelhárítási Központ létrehozásával kapcsolatos feladatok ellátására - szintén szerdai hatállyal - nevezte ki rendőr dandártábornokká Schmitt Pál köztársasági elnök.

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-09-02

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite