2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
ItthonMeghalt Payer András

Meghalt Payer András


Életének 70. évében, súlyos betegség után elhunyt Payer András énekes, zeneszerző, a magyar könnyűzenei élet meghatározó alakja - tudatta csütörtökön a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete. Közlésük szerint Payer Andrást súlyos betegség után, csütörtök hajnalban érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Payer András


Payer András 1941. július 31-én született Budapesten. Apja hivatását folytatva ő is gyógyszerész lett, de korán "eljegyezte magát" a zenével. 1961-től a magyar könnyűzenei élet meghatározó alakja, szerzőként és előadóként is. Jóformán az egész magyar élvonal énekelte, illetve énekli dalait.


Számtalan dalát vitte sikerre Németh Lehel, Záray Márta, Vámosi János, Kovács Erzsi, Koós János, Toldy Mária, Sárosi Kati, Zalatnay Cini, Aradszky László, Magay Klementina, kezdeti korszakában Koncz Zsuzsa, Szécsi Pál, Korda György, Katona Klári, Németh József, Mikes Éva, Komár László. A legnagyobb magyar nevettető, Hofi Géza első sikeres nagylemezének jelentős részét is ő írta. Az együttesek közül az 1960-as és 1970-es években az Omega, az Illés, a Bergendy együttes, valamint a Magyar Rádió Big Bandje is műsorán tartotta a Payer-dalokat, akárcsak később a fiatalabb generáció együttesei (Cotton Club Singers, Republic).


Legnépszerűbb szerzeményei: Ó, egy Alfa Romeo, Annyi arc ismerős, Találkozás, Gedeon bácsi, Könnyek nélkül, Felmegyek hozzád, Még egyszer, Almát eszem, Nincsen olyan ember, Isten veled szomorúság, Nem születtem grófnak. Más szerzőtől ő vitte sikerre a Minden jót, Mónika! című számot.


Az annyi arc ismerős című életműkiadványa 45 esztendő dalterméséből mintegy 90 felvételét tartalmazza. Számos színdarabhoz írt zenét, valamint a legkitűnőbb magyar dzsessz-rock zenészekkel kortárs mai magyar költők verseit is megzenésítette. Payer András 1991-től Zsámbékon élt, ahol vállalkozásba kezdett. Halála előtt is fellépett, régi slágerei ma is sikert aratnak. 1999-ben megkapta az eMeRTon életműdíjat, 2004-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-03-31

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite