2018. szeptember 18., kedd - Diána
Keresés a tartalomban
BulvárMeghalt a Bee Gees alapítója, Robin Gibb

Meghalt a Bee Gees alapítója, Robin Gibb


A hatvankét éves énekes-dalszerző rákos volt, egy hónappal ezelőtt kómába esett és bár a gyógyulás jelei mutatkoztak nála, az orvosok szerint nem sok esélye volt a túlélésre.

Robin Gibb

A Brit Birodalom Érdemrendjével kitüntetett énekes és dalszövegíró halálhírét családja jelentette be hétfőre virradóra. Tavaly év végén derült ki, hogy Robin Gibb rákos. Azóta kétszer is megműtötték, egy daganatot távolítottak el a vastagbeléből. Nemrégiben tüdőgyulladást kapott és április közepén kómába esett. Ezután felébredt a kómából, és szóvivője szerint a gyógyulás jelei mutatkoztak: de a szakemberek kevesebb, mint tíz százalék esélyt adtak neki a túlélésre.


A Robin Gibb és két fivére, Barry és Maurice által alapított Bee Gees a hetvenes években érte el népszerűsége tetőfokát. A "diszkó királyait" hétszer tüntették ki Grammy-díjjal. Nemcsak előadóművészként váltak sikeressé, hanem számos sláger szerzőjeként is. A Gibb-fivérek több mint ezer dalt írtak. Olyan ismert előadóművészek énekelték szerzeményeiket, mint Elvis Presley, Janis Joplin, Barbra Streisand, Diana Ross, Dionne Warwick, Celine Dion és Cliff Richard. A Bee Gees lemezeit 200 milliós példányszámban adták ki. Az együttes utolsó lemeze 2001-ben jelent meg.

A BeeGees együttes alapítója betegsége miatt nem tudott elmenni első klasszikus művének premierjére. Az énekes fiával együtt írt rekviemet a Titanic áldozatainak emlékére az óceánjáró elsüllyedésének 100. évfordulója alkalmából.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-05-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite