2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonMég hónapokig eltarthat az Operaház átvilágítása

Még hónapokig eltarthat az Operaház átvilágítása


Akár még több hónapig is folytatódhat a Magyar Állami Operaház Budapest működésének átvilágítása, amelynek során már eddig is számos szabálytalanságot, visszásságot talált a szeptember óta dolgozó bizottság - hangzott el a vizsgálatokról tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Operaház belső



Mint azt Skultéty László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára felidézte, szóbeszéd alapján szereztek tudomást a Magyar Állami Operaház (MÁO)működésében tapasztalható visszásságokról, ezután határozták el vizsgálóbizottság felállítását.

Megjegyezte, hogy a szeptember óta dolgozó testület valószínűleg kitölti féléves mandátumát, amelynek végén elképzelhető, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) is vizsgálatot indít, amely munkajogi vagy polgárjogi következményekkel is járhat.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium által létrehozott bizottság elnöke, Hardy F. Gábor a vizsgálat eddigi megállapításairól szólva elsőként azt emelte ki, hogy a korábbi évek felügyeleti ellenőrzései során feltárt hiányosságok nyomán érdemi intézkedés nem történt. Nem vezették be a számlarendbe azokat az államháztartási reformnak megfelelő változásokat sem, amelyek 2009-ben és 2010-ben váltak hatályossá. A szervezeti és működési szabályzat helyett bizonyos kérdésekben főigazgatói utasítások alapján dolgoztak.

A bizottság úgy találta, hogy az intézmény 2007-re, illetve 2008-ra vonatkozó költségvetési beszámolói nem voltak megbízhatóak. A vizsgálat szerint több mint 75 millió forintot jogalap nélkül fizettek ki. A személyi juttatásokat nem az engedélyezett létszámkerethez igazították - mutatott rá Hardy F. Gábor, hozzátéve, hogy a háznak jelenleg 800 munkavállalója van, a beszállítók száma pedig meghaladja az 1700-at.

Operaház


A produkciók költségvetéseinek formáját sem látják szabályosnak a bizottság tagjai, de - mint a testület elnöke fogalmazott - ennél súlyosabbnak vélik, hogy az eleve magasra kalkulált terveket rendre túllépték a házban. Horváth Ádám miniszteri biztos szerint olyan, az Ybl-palota technikai készültségét meghaladó előadások készültek, amelyek rendkívüli kiadásokat eredményeztek.

Hardy F. Gábor kirívónak nevezte, hogy az Operaház az Operabarát Alapítványtól 100 millió forint értékben vett igénybe szolgáltatásokat. Helytelennek nevezte a ház közbeszerzési gyakorlatát is.

Skultéty László emlékeztetett arra, hogy az előző kormány 2009-hez képest 2010-ben 900 millió forinttal kisebb költségvetési támogatásban részesítette a MÁO-t. Tehát a gazdálkodás "fesztelensége" mellett a várható bevételek és a várható kiadások közti több milliós nagyságrendű különbség is nehezíti a helyzetet.

A 2011-es költségvetési törvényjavaslatban mintegy 820 millió forinttal nagyobb előirányzatot sikerült elérnie a tárcának a ház részére - mutatott rá a helyettes államtitkár.

Horváth Ádám miniszteri biztos megerősítette: közös megegyezéssel váltak meg a hat eddig felmentett vezető állású munkatárstól, köztük Vass Lajos főigazgatótól, így folyik a ház ügyeinek átadása-átvétele, amely véleménye szerint a jövő hét végére lezárulhat.

Mint kiemelte, számára azonban a legfontosabb a művészi munka. Hat bemutatót tervez a következő, 2011/2012-es évadra, négy opera- és két balettpremiert. A négy operát meg is nevezte: Verdi Simon Boccanegrája, Wagner A Rajna kincse című műve, Richard Strauss Arabellája és Mozart Don Giovannija kerül színre. Továbbra is hívnak neves vendégeket, az Arabellát például Kocsis Zoltán vezényli, de tárgyalnak Marc Arturo Marelli és Gianfranco De Bosio rendezővel is.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-11-09

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite