2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeMegismerkedett a Tóstrand projekt részleteivel a Civil Kerekasztal és a Polgári Kör

Megismerkedett a Tóstrand projekt részleteivel a Civil Kerekasztal és a Polgári Kör


December 9-én két előadást is tartottak azzal a céllal, hogy bemutassák a folyamatban lévő „Tóstrand fejlesztési projektet". 14 órakor a Salgótarjáni Civil Kerekasztal-, míg 18 órakor a Polgári Kör tagjai ismerkedtek meg a részletekkel. Mindkét találkozón részt vett Bujtár Ottó projektmenedzser, valamint Szabó Károlyné, a projekt gazdasági tanácsadója, akik a fejlesztéssel kapcsolatos eddig kidolgozott terveket, elképzeléseket ismertették a jelenlévőkkel.

projektbememutato_st

Délután a városháza Dr. Förster Kálmán termében tartotta rendhagyó összejövetelét a Salgótarjáni Civil Kerekasztal. A civilek Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester meghívásának tettek eleget. A polgármester asszony azzal a céllal hívta össze a kerekasztal tagjait, hogy bemutassa a város fejlesztései közt „zászlós hajónak" minősülő beruházást.


Polgármester asszony nyitóbeszédében visszaemlékezett azokra az időkre, amikor a Tóstrand fejlesztése még csak elképzelés volt, majd ismertette a tervek megvalósítását kronológiai sorrendben. Így a hallgatóság betekintést nyert abba a több éve tartó munkába, amit az önkormányzat folytatott az elmúlt közel öt évben. Szó esett a civil szervezetek fontosságáról és arról, hogy kiemelten fontos a civil kerekasztal tájékoztatása az ügyről, hiszen a civil társadalmi réteg ezen a szervezeten keresztül tudja elmondani a véleményét a projektről.


A városvezető indokolta a beruházás szükségességét, felhívta a figyelmet a csodálatos természeti adottságok kihasználhatóságának lehetőségére. Röviden összefoglalta a projekt elemeit és felkészítette a hallgatóságot a látványra, ami inkább a XXI. század második fele felé mutat.


- Káprázatos, amit látni fognak - zárta gondolatait a polgármester.
A projektről részletesen Bujtár Ottó, a Gama-Aqua Kft. ügyvezetője beszélt. Előadásában egyben és elemenként is bemutatta a fejlesztés részleteit. Elmondta, hogy a fejlesztést igen komoly elemző, felmérő munka előzte meg. Ez alapján alakították ki a tervezők a projekt végleges koncepcióját.
A bemutató végén a jelenlévők láthattak néhány látványtervet a tervezett építményről, majd egy 3D-s animáció segítségével tekinthették meg a készülő fürdőt.


A találkozó harmadik felében a közönség tehette fel kérdéseit, mondhatta el javaslatait a szakembereknek. Sok érdekes kérdés felmerült a fejlesztéssel kapcsolatban, melyekre az előadó igyekezett kielégítő választ adni. Végül Szabó Károlyné, a beruházás egyik koordinátora beszélt arról a komoly elemző munkáról, ami alapján szerinte a projekt támogatható és megérett a sikerre.
A salgótarjáni Polgári Kör rendhagyó, kora esti összejövetelét a József Attila Művelődési Központ Klub helyiségében tartották.
A rendezvény vendége volt Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester is, aki köszöntőjében néhány személyes történetet osztott meg a hallgatósággal, majd a készülő fejlesztés szükségességéről és a projektben rejlő lehetőségekről beszélt.


Ezt követően a délutáni előadáshoz hasonlóan Bujtár Ottó bemutatta a projekt elemeit, majd a Polgári Kör tagjai is megtekinthették a látványterveket ismertető 3D-s animációt.

 

Nógrád24.hu

 

2010-12-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite