2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
ItthonMegkerülhetetlen Gyurcsány büntetőjogi felelőssége Sukoró-ügyben

Megkerülhetetlen Gyurcsány büntetőjogi felelőssége Sukoró-ügyben


rouletteMegkerülhetetlennek tartja Gyurcsány Ferenc büntetőjogi felelősségét a sukorói beruházás ügyében az új elszámoltatási kormánybiztos.


Budai Gyula az MTI-nek adott interjúban ugyanakkor rámutatott arra is, hogy két másik kaszinóberuházás és a 2006. őszi fővárosi események ügye is felveti a volt miniszterelnök felelősségét. Gyurcsány Ferenc mentelmi joga ügyében szerinte taktikázik az ügyészség. Budai Gyula - kétéves kormánybiztosi megbízatása zárásaként - korrupcióellenes jogszabálytervezet elkészítését tervezi. Budai Gyula úgy véli, hogy a sukorói kaszinóberuházás ügyében csak az általa csatolt iratok alapján egyértelműen állítható: nem kerülhető meg Gyurcsány Ferenc büntetőjogi felelőssége.
A volt kormányfő mentelmi jogával kapcsolatosan a fideszes politikus úgy fogalmazott, folytatódik a nyilatkozatháború közte és a Legfőbb Ügyészség között. Felidézte, vasárnap arra kérte Kovács Tamás legfőbb ügyészt, nyilatkozzon, valóban érkezett-e a nyomozóhatóság részéről Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítvány. A Legfőbb Ügyészség szóvivője, Borbély Zoltán azonban hétfőn azt közölte, nem adható részletesebb tájékoztatás annál, mint amit a legfőbb ügyész helyettese, Belovics Ervin elmondott Sukoró-ügyben múlt kedden a parlamentben.

A kormánybiztos az MTI-nek nyilatkozva mindezt úgy kommentálta, jó lenne, ha Borbély Zoltán megnézné, milyen hatáskörei vannak a sukorói telekcsere ügyében nyomozást folytató ügyészségnek. Közölte, interpellációt fog benyújtani a legfőbb ügyésznek, hogy nyilatkozzon, történt-e mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselőt érintően előterjesztés a nyomozóhatóság részéről a fenti ügyben. Megjegyezte, lehet, hogy a legfőbb ügyész asztalán nincs a mentelmi joggal kapcsolatos indítvány, de a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályán igen, azt pedig a legfőbb ügyész irányítja. "Nekem ne mondja senki, hogy ha a főosztályra ilyen megkeresés érkezik, akkor arról a legfőbb ügyészt nem tájékoztatják" - tette hozzá, megismételve: biztos információja van arról, hogy a volt miniszterelnök mentelmi jogával kapcsolatos irat négy hete a Legfőbb Ügyészségen van.

Budai Gyula emlékeztetett, Kovács Tamás mandátuma hamarosan lejár, és véleménye szerint kényelmetlen neki ebben a kérdésben állást foglalni. Taktikázik az ügyészség - jelentette ki.

Az új elszámoltatási kormánybiztos ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy több más ügyben is felvethető Gyurcsány Ferenc felelőssége. Így két másik kaszinóberuházás - a bezenyei, valamint a fővárosi Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget-projekt - koncessziós szerződésének ügyében, valamint a 2006. őszi fővárosi eseményekkel összefüggésben.

Budai Gyula arról is szólt, hogy szerdán teljes egészében megtörténik az átadás-átvétel közte és Papcsák Ferenc volt elszámoltatási kormánybiztos között. Hangsúlyozta, tevékenységét ugyanaz a munkatempó fogja jellemezni, mint eddig, elsőbbséget pedig azok az ügyek kapnak majd, amelyek az elmúlt időszakban napvilágot láttak. A konkrét ügyekkel kapcsolatosan kifejtette: lassan elérkezik az ideje, hogy az említett Álomszigetet érintő privatizációval kapcsolatban jogi lépéseket tegyenek. Tájékoztatása szerint az ügynek lesz büntető- és polgári jogi vetülete is. Álláspontja szerint a privatizációs szerződést felül kell vizsgálni, ugyanis jelentős értékvesztés történt a 32 hektáros állami terület értékesítése során.

A kormánybiztos jelenlegi információi szerint a Malév privatizációja ügyében is több olyan volt kormánytag érintett, akiknek neve más ügyekben ugyancsak felmerült. Példaként említette Veres János volt pénzügyminisztert, akinek a Malév privatizációja és a moszkvai külkereskedelmi központ értékesítésével kapcsolatban - a birtokában lévő iratok alapján - szerinte mindenképpen vizsgálni kell a büntetőjogi felelősségét.

Emellett továbbra is folynak a minisztériumokban a belső vizsgálatok, amelyek keretében elemzik egyebek mellett azokat a külsős ügyvédi szerződéseket, amelyeket a tárcák kötöttek az elmúlt nyolc évben. Példaként említette, hogy a Sukoró- és az Álomsziget-projekt esetében a koncessziós szerződés megkötésében közreműködő ügyvédi iroda "horror összegért", hatmillió forint plusz áfáért végezte el a munkát - ismertette.

Jogi lépésekre lehet számítani az In-Kal ügyében is; a társaság - Papcsák Ferenc korábbi tájékoztatása szerint - egy állami céggel kötött szerződése alapján egy aktív bíró tevékenységét is vizsgálta olyan "jeleket" keresve, amelyek alátámaszthatják, hogy a bíró egyes gazdasági ügyekben nem pártatlanul döntött. Szintén felül kell vizsgálni azokat a szerződéseket, amelyek a minisztériumok és az őrző-védő cég között keletkeztek - fűzte hozzá.

Budai Gyula - akinek kormánybiztosi megbízatása két évre szól - munkája eredményeképpen szeretne elkészíteni majd egy korrupcióellenes jogszabálytervezetet.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2010-11-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite