2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeMég korlátozzák az erdőlátogatást a Börzsönyben, de már vannak járható turistautak

Még korlátozzák az erdőlátogatást a Börzsönyben, de már vannak járható turistautak


Folyamatosan dolgoznak a Börzsönyben a decemberi ónos eső okozta károk elhárításán és az utak felszabadításán, de továbbra is korlátozzák az erdőlátogatást; ugyanakkor vannak már járható utak - mondta az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője pénteken az MTI-nek.

erdő


Lengyel László elmondta: azt javasolják, hogy Csóványost a Dél-Börzsöny felől közelítsék meg a kirándulók. Diósjenő, Nagymaros, Zebegény és Királyrét felől Csóványosig járhatóak a turistautak - tette hozzá. Az Észak-Börzsönyben nagyobbak a problémák, de Csóványostól Királyháza felé már két járható utat kínálnak: a zöld kereszt és a kék négyzet jelzéseket.


Ugyanitt tilos viszont közlekedni a piros jelzésen, a piros négyzettel és a piros háromszöggel jelölt utakon. Lengyel László közölte: ezen a részen olyan komoly dőlések voltak, hogy a területet még nem tudták felszabadítani, több hektáros területeken törtek össze, dőltek és fordultak ki a fák. Az Ipoly Erdő Zrt. munkatársai megfeszített erőkkel dolgoznak, de a fák tömkelegével vágják el az utakat - mondta.


Lengyel László felhívta a figyelmet, hogy az erdőt csak a jelzett utakon lehet látogatni, azokról pedig tilos letérni. Hangsúlyozta, az erdőben nem a megszokott rend várja a kirándulókat, a korábbi 10-20 perces szakaszok akár másfél-kétórás távok is lehetnek, ez pedig veszélyeket jelent, ráesteledhet a turistákra, ha elhagyják az utakat.


Az Ipoly Erdő Zrt. erdeiben, Nógrád és Pest megye határán több százmillió forintos kárt okozott a decemberi ónos eső, elsősorban a 400 méter fölötti térszinteken keletkeztek a károk. A jég megtörte a lombkoronákat, derékba törtek, illetve kidőltek a fák.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2015-02-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite