2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeMegmentenék az öblösüveggyárat

Megmentenék az öblösüveggyárat


Új befektetőt akar bevonni a salgótarjáni öblösüveggyár megmentésére alakult Tarján Glass Kft., mert bizonytalanná váltak az üzleti tervbe beállított külső források. A felszámolás alatt álló gyár megvételére a salgótarjáni vállalkozókból álló kft. mellett egy másik pályázó is jelentkezett, a hitelezői választmány még nem hirdetett nyertest.

Öblösüveggyár

Salgótarján csütörtöki közgyűlésén azért került napirendre az ügy, mert az önkormányzat - a Tarján Glass Kft.-vel együttműködve - maga is részt akar venni az öblösüveggyár megmentését célzó projektben.

Mint Székyné Sztrémi Melinda polgármester elmondta: a banki hitel és a támogatások bizonytalanná válása miatt a Tarján Glass csak akkor tudja megvenni a gyárat, ha új partnert von be tulajdonostársként.

A cég tárgyalt már tőkeerős vállalkozásokkal, és mivel ezek a társaságok döntően ingatlanfejlesztésben érdekeltek, megjelent a tervek között, hogy az üveggyártáshoz nem szükséges területen az új cég kereskedelmi szolgáltató funkciót valósíthasson meg - tette hozzá.

Emiatt a közgyűlés csütörtökön egyhangú szavazással minősítette át a gyári területet "gazdasági ipari" övezetből "gazdasági, kereskedelmi, szolgáltató" övezetté úgy, hogy a településrendezési eljárás költségeit a Tarján Glass viseli.

A helyi vállalkozókból álló Tarján Glass Kft. ez év nyarán az önkormányzat kezdeményezésére alakult meg, és adott be pályázatot a 2009 szeptembere óta felszámolás alatt álló öblösüveggyárra. Mint a polgármester korábban az MTI-nek elmondta, kedvező elbírálás esetén még az idén újraindulhatna a termelés a gyárban, ahol 220 embert foglalkoztatnának.

 

Forrás: MTI / HÍR PORT 24

 

2011-09-29

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite