2018. november 12., hétfő - Jónás, Renátó
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeMegnyílt a Salgótarjáni Városi Galéria

Megnyílt a Salgótarjáni Városi Galéria


Huszonnyolc helyi képzőművész több mint hatvan alkotásával megnyílt csütörtökön a Salgótarjáni Városi Galéria. A Dornyay Béla Múzeum földszinti kiállítóhelyén állandó bemutatkozási és értékesítési lehetőséget is biztosítanak a salgótarjáni alkotóknak.

Salgótarján

A városi galéria jövőjét a 60-as, 70-es és a 80-as évek nagy salgótarjáni képzőművész generációjának életműve, művészeti hagyatéka és országosan is elismert értékteremtő munkája alapozta meg - fogalmazott Fenyvesi Gábor alpolgármester a Salgótarjáni Városi Galéria avatásán.

Közölte: régóta érlelődő terve a városvezetésnek, hogy állandó bemutatkozási lehetőséget biztosítson a helyi képzőművészeknek. Az alpolgármester hozzátette: a galéria egyfajta kitekintést és tájékozódási pontot is jelent a művészeknek és a befogadóknak. A múzeum költségvetéséből finanszírozott kortárs bemutatóhely megnyitásától a nógrádi megyeszékhelyen élő képzőművészek lehetőségeinek bővítését és az újabb tehetségek felszínre kerülését remélik.

Birkás Babett képzőművész, a Salgótarjáni Városi Galéria gyűjteménykezelője az MTI-nek elmondta: a csoportos kiállításra huszonnyolc helyi alkotó több mint hatvan alkotását vették be, a tárlatot pedig úgy rendezték be, hogy az olajképek, akvarellek, grafikai alkotások, szobrok, kisplasztikák és iparművészeti alkotások egymást erősítsék.

A tárlat a Meglátni és megszerezni címet viseli, a műveket ugyanis a látogatók közvetlenül az alkotóktól meg is vásárolhatják. Jutalékot a múzeum nem számol fel, a város ezzel is a helyi művészeket szeretné támogatni - tette hozzá az alpolgármester.

 

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

 

2013-06-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite