2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeMegoldatlan az árvízhelyzet Ipolytarnócon

Megoldatlan az árvízhelyzet Ipolytarnócon


IpolytarnócEzúttal az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) segítségét kéri a Nógrád Megyei Védelmi Bizottság az ipolytarnóci árvízhelyzet megoldásához, miután a még januárban megkeresett környezetvédelmi tárca azt közölte, hogy nem ők illetékesek a helyzet rendezésében - tudta meg az MTI a védelmi bizottság elnökétől csütörtökön.


Azért van szükség segítségre, mert az Ipoly folyó rendszeresen veszélyezteti az árterületre épült lakóházakat - mondta Ökrös László. Emlékeztetett rá, hogy a megyei önkormányzat január végén levélben fordult a környezetvédelmi miniszterhez, és ebben két megoldási javaslatot vetett fel. A költségesebb variáció szerint 700 méter hosszan kellene árvízvédelmi töltést építeni, ez 2 méteres magasság esetén 200, 4 méteres magasságnál pedig 600 millió forintba kerülne.

Az önkormányzat maga is a második javaslatot tartotta kivitelezhetőnek, eszerint állami költségvetésből kellene megváltani a kilenc mélyfekvésű lakóházat. Ennek becsült költsége 50 millió forint. Ökrös László elmondta: a környezetvédelmi tárcától megkapták a választ, ami azt tartalmazza, hogy ők is a második elképzelést tartják megvalósíthatónak, csakhogy a finanszírozási kérdés az önkormányzati tárcához tartozik.

A védelmi bizottság csütörtökön küldte el az újabb levelet az ÖM-nek, és most már soron kívüli intézkedést kérnek. A bizottság elnöke közölte: először szóban, az önkormányzati tárca véleményét kérték ki, és ott mondták azt, hogy a környezetvédelmi tárcát keressék meg. Ökrös László hangsúlyozta, hogy több évtizedes problémáról van szó.

Az Ipoly vízszintje csak az utóbbi 15 évben 10 alkalommal érte el, illetve haladta meg a 300 centiméteres magasságot. A víz rendszeresen körülvette és elöntötte, időlegesen lakhatatlanná tette az árterületi házakat. Nógrád megye önkormányzata áprilisi ülésén újra foglalkozik majd ezzel a problémával - mondta a védelmi bizottság elnöke.

 

2010-04-02

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite