2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
Választás 2010Megosztotta az MSZP vezetését a jelöltek visszaléptetése - az ellenzők között volt Hiller é

Megosztotta az MSZP vezetését a jelöltek visszaléptetése - az ellenzők között volt Hiller és Ficsor is!


MSZP logoMegosztotta az MSZP vezetését a négy egyéni, budapesti jelölt visszaléptetése; az erről szóló javaslat nem kapott nagyarányú többséget sem az elnökség, sem az országos választási bizottság ülésén az MTI információi szerint. Az MTI úgy tudja, hogy a négy jelölt - Avarkeszi Dezső, Hatvani Csaba, Szabó Zoltán és Bárándy Gergely - visszaléptetését az MSZP országos vezetői kezdeményezték hétfő este a párt budapesti irányítóinál, akik annyit kértek: ezt a jelölteknek és választókerületi vezetőiknek is vessék fel.

A keddi testületi üléseken a visszaléptetést már Lendvai Ildikó pártelnök vetette fel; hosszas vita bontakozott ki arról, hogy az egyoldalú gesztusnak van-e értelme.

A kérdésről mind a két testület szavazott. Az MTI úgy tudja, hogy az egyikben 8:5, a másikban 6:4 arányban fogadták el az indítványt. A többségi döntést mindenki tudomásul vette.

A távirati iroda információi szerint az ellenzők között volt Botka László, Ficsor Ádám, Molnár Csaba, Ujhelyi István és Hiller István is. Közülük nincs mindenkinek szavazati joga. Az MTI úgy tudja, hogy Burány Sándor budapesti elnök a javaslat mellett érvelt.

A visszaléptetésekről szóló keddi sajtótájékoztatón a négy érintett mindegyike azt mondta: saját döntése volt, hogy nem indul a második fordulóban a képviselőjelöltként. Közülük csak Szabó Zoltán mondta, hogy nem a saját ötlete volt a visszalépés, de közölte azt is, hogy a döntést ő hozta meg.

Lendvai Ildikó pártelnök az országos elnökség és a párt országos választási bizottságának (ovb) döntését a képviselőjelöltekkel együtt jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Úgy fogalmazott: hosszú vita után, nagy többséggel hozták meg a visszalépésekről szóló döntést.

2010-04-13

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite