2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonMegrendelt pánik tört ki a West-Balkánban?

Megrendelt pánik tört ki a West-Balkánban?


discoA Magyar Hírlap szerint a diszkótragédia két áldozata is fogyasztott kábítószert, mindkettejük halálát fulladás és a belső szervek vérzése okozta. A harmadik áldozat több bordája eltörött, az egyik átszúrta a szívét. A napilap úgy tudja, mindössze négy-öt biztonsági őr volt a tragédia helyszínén, többnek képzettsége sincs. A Népszabadság elképzelhetőnek tartja, hogy a konkurencia vagy valamely alvilági csoport kelthetett pánikot. A rendőrség állítólag titkosszolgálati eszközöket is bevet a nyomozás során.


A szombati diszkótragédia két áldozata is kábítószert fogyasztott, szervezetükben amfetaminszármazékot találtak - értesült a Magyar Hírlap.
Az újság úgy tudja: az orvos szakértői vélemény szerint mindkét gimnazista lány halálát fulladás és a belső szervek vérzése okozta. A harmadik áldozat több bordája is eltört, s az egyik átszúrta a szívét, továbbá szúrt sebet kapott a diszkóban egy csepeli diák is, a fiú tegnap nem ment haza az iskolából, a rendőrség keresi.


Az öt eddigi gyanúsított mellett - akiknek előzetes letartóztatását kezdeményezték - a BRFK további tizenhárom személyt gyanúsít, akik szabadlábon védekezhetnek - állítja a Hírlap, mely szerint a helyszínen csupán négy-öt biztonsági őr volt a tragédia idején, de rendezvénybiztosítási szakképzettséggel nem mindegyikük rendelkezett, többüknek pedig még vagyonőri bizonyítványa sincs.


A Népszabadság azt írja: internetes fórumokon időközben olyan vélemények is megjelentek, amelyek szerint a konkurencia régóta készült arra, hogy a Noise Night Life a fiatalok körében az alacsony árak miatt egyre népszerűbb, ezreket vonzó megabulijait megzavarja, verekedést provokáljon azzal a céllal, hogy lejárassa a szervezőket, a közönség pedig elpártoljon tőlük, és visszatérjen az ő klubjaikba. Mások az éjszakai életet ellenőrzésük alatt tartó, a szórakozóhelyeket droggal és más tiltott szerekkel ellátó alvilági csoportokat sejtik a pánikkeltés mögött.


A napilap úgy tudja: a rendőrség titkosszolgálati eszközökkel is keresi a pánikkeltőket. Az eddigi tanúvallomások alapján valószínűsíthető, hogy valaki a második és a harmadik szint közötti lépcsőn - vagy a harmadik szint lépcsőhöz közeli részén - minden ok nélkül késelést kiáltott, és ezzel késztette féktelen menekülésre a túlzsúfolt szórakozóhelyen a közelében állókat.
Ma kezdeményezi a rendőrség annak az öt embernek az előzetes letartóztatását, akiket vasárnap vettek őrizetbe a budapesti West-Balkán szórakozóhelyen történt tragédia miatt - értesült a Magyar Televízió Híradója. Ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egyikük pedig a programsorozat szervezője. Foglalkozás körében elkövetett, több ember halálát okozó veszélyeztetéssel gyanúsítják őket.


Már a héten elkezdődhetnek az ellenőrzések a szórakozóhelyeken. Erről a katasztrófavédelem tűzoltósági főfelügyelője beszélt a Magyar Televízió Este című műsorában. Bérczi László elmondta azt is, hogy elkészültek a szórakozóhelyek szigorúbb ellenőrzéséről szóló jogszabály-módosítási javaslatok. Pintér Sándor belügyminiszter a szombati tragédia után beszélt arról, hogy szigorítani kell a törvényeken.


Kezelhető a létszámhoz képest 10-20 százalékos plusz, de tízszeres tömeget nincs a biztonsági cég, mely tud kezelni. Ha tíznél több biztonsági őr lett volna, az sem változtat a helyzeten. Nem tudják ugyanis kiemelni az esetleges pánikkeltőket, renitenseket, mert nincs hozzá hely - mondta Farkas Illés, az MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizikakutatócsoportjának fizikusa a köztévé reggeli műsorában.


Forrás: Magyar Hírlap/Népszabadság/HÍR PORT24

2011-01-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite