2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
Üzleti negyedMegtört a héten a magyar tőzsde lendülete

Megtört a héten a magyar tőzsde lendülete


TőzsdeKisebb korrekció zajlott az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), mivel a börze az elmúlt héten csak szerdán tudott emelkedni. A részvénypiac forgalma 104,6 milliárd forintot ért el, szemben az előző heti 90,3 milliárd forinttal.


A BUX a héten 552,82 pontot, 2,20 százalékot gyengült, így pénteken 24.600,92 ponton zárt, míg egy héttel korábban 25.153,74 pont volt a záróértéke.
Hétfőn, a vasárnapi országgyűlési választások után még pozitív tartományban nyitott a BUX, azonban a nap végére elfogyott a lendület a piacon, végül gyakorlatilag nulla volt az elmozdulás.
Keddtől már alulteljesítő volt a magyar tőzsde, ami a szakértők szerint a börze korábban tapasztalt jó teljesítménye miatt következett be.


A hét második felében elsősorban a Mol és az OTP esése húzta le a BUX-ot, amely a nemzetközi hangulattal összhangban csak szerdán tudott növekedni.
Csütörtökön és pénteken folytatódott a kedden megkezdett korrekció a BÉT-en, átlagos forgalom mellett, annak ellenére hogy a nyugat-európai és a régiós tőzsdék többsége emelkedni tudott.
A heti forgalom több mint felét, 65,99 százalékát az OTP adta 69,05 milliárd forint értékben. A Mol 17,76 milliárd forint forgalmat ért el, míg a Magyar Telekomban több mint 7,75 milliárd forint értékben kereskedtek a héten. A Richter forgalma viszont alig haladta meg az 5,4 milliárd forintot.
A hét nyertese a Magyar Telekom volt, mivel a társaság részvényeinek értéke 0,75 százalékkal erősödött egy hét alatt, így pénteken 803 forinton fejezte be a kereskedést.


A Richter árfolyama az elmúlt héten 0,41 százalékkal gyengült, így 44.220 forinton, az egy héttel korábbinál 180 forinttal olcsóbban zárt pénteken. A hét utolsó kereskedési napját 20.150 forinton záró Mol árfolyama 1.000 forinttal, 4,73 százalékkal volt alacsonyabb az egy héttel korábbinál.
Az OTP záróára pénteken 6.952 forint volt, 216 forinttal alacsonyabb, mint egy héttel korábban, így 3,01 százalékot veszített értékéből a papír a hét alatt.

 

 

2010-04-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite