2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonMegújítja kommunikációját az MSZP

Megújítja kommunikációját az MSZP


Mesterházy Attila23Mesterházy Attila, az MSZP elnöke kezdeményezőbb, a kormányoldallal szemben pedig határozottabb, keményebb, kritikát megfogalmazó kommunikációt vár a párt újjászerveződő kommunikációs csapatától.


A pártelnök újságíróknak mutatta be a szocialisták két új szóvivőjét: Kormos Katát és Török Zsoltot. Mesterházy Attila elmondta: az elmúlt egy-másfél hónapban kezdték a párt kommunikációjának újjászervezését, több jelölt közül választották a két új szóvivőt, akiktől egyebek mellett a kívülálló, "friss szem" nézőpontját, gondolkodásmódját várja.
Kormos Kata kereskedelmi televízióknál és rádióknál dolgozott, Török Zsolt pedig a párt országgyűlési képviselője volt. Mindketten hangsúlyozták, hogy hisznek a megújuló MSZP-ben.
Nyakó István, az MSZP nyolc év után távozó szóvivője az Országgyűlésben és választókörzetében dolgozik tovább, illetve kommunikációs szakemberként állandó meghívottja marad a párt elnökségi üléseinek. A távozó szóvivő a politikával foglalkozó szóvivők munkájával kapcsolatban azt mondta, hogy a szóvivőknek a legitim vezetőhöz mindig lojálisnak kell lenniük, a médiakapcsolatokat párton belüli küzdelmekre nem szabad felhasználniuk. Ezek mellett a szóvivőknek tudniuk kell, ha "lejár a szavatossági idejük", le kell lépniük - fűzte hozzá. Mint mondta, saját szavatossági ideje is lejárt fél évvel ez előtt, és már a parlamenti választások után maga jelezte a vezetésnek, hogy szerinte jobb, ha új szóvivő, vagy akár szóvivő páros látja el a feladatot.

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-09-02

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite