2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
ItthonMesedélutánnak nevezte a kormányfő felszólalását az LMP

Mesedélutánnak nevezte a kormányfő felszólalását az LMP


A valóságészlelés teljes hiányáról tanúskodó "mesedélutánnak" minősítette a kormányfő napirend előtti felszólalását az LMP frakcióvezetője a parlament hétfői ülésén.

Jávor Benedek


Jávor Benedek szerint Orbán Viktor miniszterelnök "egy picit el van tévedve", mert úgy beszélt a fajok vagy osztályok harcára épülő rendszerek meghaladásáról, mintha 1989-ben kezdett volna kormányozni. Magyarországon 2010-ig az európai normák szerinti parlamentáris demokrácia működött - értékelte az ellenzéki politikus, hozzátéve, a jelenlegi kabinet viszont "egészen bámulatos eredményeket ért el" a demokratikus intézményrendszerek leépítésében.


A gazdaságpolitikai kérdésekre áttérve azt mondta, a kormányfő felszólalásában Magyarország gazdasági helyzetének egy "érdekes" olvasatát kapták. Szavai szerint a miniszterelnök által vázoltakkal ellentétben Magyarország olyan mély gazdasági válságban van, amilyen az elmúlt két évtizedben alig sújtotta az országot. A frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy a kialakult helyzetet megpróbálhatják az IMF-re fogni, de a valóság az, hogy a kormány gazdasági "ámokfutásának" eredményeképpen a gazdaság jóval nagyobb bajban van, mint a kormányváltás előtt.


A gazdasági visszaesés meghaladja az egy százalékot, a beruházások gyakorlatilag nullára estek vissza, a reálbérek csökkennek, a szociális ellátórendszer romokban hever, a gyógyszerkasszát lefelezték, aki tud, menekül az országból - sorolta. A frakcióvezető azt is kijelentette: nem látja annak jeleit, hogy a kabinet elszakadt volna az utóbbi húsz évre jellemző megszorító politikától.


Saját elképzeléseiket ismertetve azt mondta, vissza kell állítani a progresszív jövedelemadót, ki kell vezetni a gazdaságot megdermesztő "sarcokat", meg kell adóztatni a spekulatív tőkemozgásokat, véget kell vetni az "ezermilliárd forintos nagyságrendet elért korrupciós rendszernek", az állandó rögtönzés helyett kiszámíthatóságot kell hozni a gazdaságpolitikába, be kell vezetni a környezetszennyezésekkel arányos adóterheket és vissza kell szerezni az ország nemzetközi hitelességét.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-09-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite