2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
ItthonMesterházy: az elmebaj határát súroló megállapításokat tartalmaz Balsai-jelentés

Mesterházy: az elmebaj határát súroló megállapításokat tartalmaz Balsai-jelentés


Mesterházy Attila szerint rendkívül súlyos, "már-már az elmebaj határát súroló" megállapításokat tartalmaz a 2006. őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló Balsai-jelentés.

Mesterházy Attila003


Az MSZP elnök-frakcióvezetője hétfőn így reagált arra, hogy nyilvánossá vált a dokumentum, amelyben Balsai István, az időközben alkotmánybíróvá választott korábbi fideszes politikus szükségszerűnek ítéli az akkori kormányfő, Gyurcsány Ferenc politikai és jogi felelősségének vizsgálatát, és azt hangoztatja, hogy a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatban felvetődik a terrorcselekmény elkövetésének lehetősége.


Mesterházy Attila az MTI-nek küldött közleményében azt írta: noha a jelentés a 2006 őszén szolgálatot teljesítő rendőröket államellenes bűncselekmények sorával, sőt, lényegében terrorcselekménnyel vádolja meg, Orbán Viktor több mint fél éven át mégsem tartotta fontosnak a dokumentum nyilvánosságra hozását és parlamenti megvitatását.


A szocialista pártelnök szerint "az időzítésből látható, hogy csupán a Fidesz kommunikációs trükkjéről van szó", amelynek célja, hogy eltereljék a figyelmet a "Matolcsy-féle dilettáns gazdaságpolitika (...) teljes összeomlásáról". "Furcsamód éppen akkor került elő Orbán Viktor fiókjának mélyéből e, korabeli sajtóhírekből és bizottsági jegyzőkönyvekből jól látható politikai koncepció mentén összeollózott fércmunka, amikor (...) a kormány minden idők legkeményebb megszorítására készül" - írta Mesterházy Attila.


Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, Balsai István a jelentéssel "ismét bebizonyította, hogy személyes karrierje érdekében bármilyen feladatot szolgalelkűen végrehajt", és ezzel magyarázta a politikus alkotmánybíróvá választását. A szocialista politikus hozzátette: el fog jönni annak az ideje, amikor a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatban objektíven meg lehet ítélni a rendőrség szakmai hibáit, az akkori kormány esetleges felelősségét, és annak az ellenzéki pártnak a felelősségét is, "amely nem határolódott el kellően az utcai randalírozóktól, nem csillapította, hanem szította a feszültségeket, és a feszült légkörben felelőtlen módon szervezett tömegrendezvényt".

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2011-09-26

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite