2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
SportMészöly Géza az MLSZ-hez fordul és perli az Újpestet

Mészöly Géza az MLSZ-hez fordul és perli az Újpestet


Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) fordul és pert indít Mészöly Géza, az Újpest FC volt vezetőedzője, mivel álláspontja szerint szerződését jogtalanul bontották fel azonnali hatállyal.

meszoly

Mészöly Géza a hétfői sajtóbeszélgetésén elmondta: a megállapodást azonnali hatállyal és azzal az indokkal bontották fel, mert nem tudta teljesíteni a sportigazgatóval előre egyeztetett elvárásokat. Ez az 1-5. hely valamelyikének elérését jelenti, ugyanakkor szerinte az, hogy négy forduló után még pont nélkül állt a csapat, nem jelenti azt - és nem is bizonyítható -, miszerint a célkitűzés elérhetetlen.

A 44 éves trénert augusztus 10-én menesztették azt követően, hogy az OTP Bank Liga első négy fordulójában vereséget szenvedett a lila-fehér együttes, helyére a szerb Zoran Spisljakot nevezték ki. A szakember álláspontja szerint szerződését csak rendes felmondással bonthatták volna fel, ez esetben pedig hat hónapi bérét kellett volna az Újpestnek irányában kifizetnie.


Forrás: MTI / HÍR PORT 24

Fotó: MTI

 

2011-08-22

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite