2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
ItthonMilliárdok hiányoznak az uniós elnökséghez

Milliárdok hiányoznak az uniós elnökséghez


Pénz2Egy, a Magyar Nemzet birtokába került kormányzati anyag szerint az uniós elnökséghez kapcsolódó operatív feladatok ellátása terén bekövetkezett csúszás már nem hozható be a jelenlegi jogszabályokkal. Ráadásul a 9 milliárdos büdzsé majd' negyede hiányzik.


Több milliárd forint hiányzik a magyar uniós elnökségi feladatok ellátásához - írja a Magyar Nemzet.


A lap birtokába került kormányzati vizsgálati anyag szerint az operatív feladatok áttekintése során egyértelművé vált, hogy az elnökségi rendezvények, a magyarországi kommunikációs, sajtó- és médiafeladatok tervezésében, a szükséges pályázatok, közbeszerzések kiírásában jelentős a csúszás, amely a jelenlegi jogszabályi környezetben nem hozható be.


A dokumentum szerint nehezíti a helyzetet az is, hogy a nemzetközi tagdíjak és a kötelező jellegű, önkéntes felajánlások, valamint az európai uniós befizetések elmaradása miatt a költségvetésből 5,8 milliárd forintos előirányzatra van szükség ahhoz, hogy teljesíteni lehessen a Magyarországra háruló uniós kötelezettségeket - írta a lap.


A Magyar Nemzet januárban már beszámolt arról, hogy a 2010. évi előkészületekre előirányzott 9 milliárdos költségvetés majdnem negyedének, 2,1 milliárd forintnak egyszerűen eltűnt a fedezete a tervezett ingatlaneladások meghiúsulása miatt.


A lap szerint az előző kormány rendre elutasította a Fidesz javaslatait az elnökségi költségvetés külön törvényben való rögzítésére, pedig az garanciát jelenthetett volna a faladatokhoz szükséges források védelmére.

 


Forrás: Magyar Nemzet/HÍR PORT24

2010-06-25

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite