2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
ItthonMintegy nyolcszáz hátrányos helyzetű gyerek vendégeskedett az országházi gyermekkarácsonyon

Mintegy nyolcszáz hátrányos helyzetű gyerek vendégeskedett az országházi gyermekkarácsonyon


Magyarországi és határon túli településekről érkezett mintegy nyolcszáz hátrányos helyzetű gyerek vett részt szombaton a Parlamentben az országházi gyermekkarácsonyon, amelyen Kövér László házelnök köszöntötte a vendégeket.

gyermekkaracsony_parlament

MTI Fotó: Kovács Attila


Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által szervezett rendezvényen Kövér László azt mondta: a karácsonyt az ember általában a családja körében tölti, "ezt most egy kicsit megelőlegezve, tekintsétek úgy, hogy családi körben vagyunk". Arra buzdította a gyerekeket, hogy érezzék magukat otthon az épületben, és annak a reményének adott hangot, hogy a fiatalok a nap végére, élményekkel telve térnek haza az ünnepségről.


Az Országgyűlés elnöke átadta az Országház kulcsát a gyerekeknek. "Átvettem a hatalmat, az első parancsom: étel, ital, kakaó legyen és hozzá tánc, zene és játékok!" - adta rögtön utasításba a Kárpátaljáról érkezett "új házelnök". A Parlament főlépcsőjén letelepedett vendégeket a Ghymes együttes, a Balkan Fanatik és a Budapesti Operettszínház művészei szórakoztatták, a műsor zárásaként a Kiskarácsony, nagykarácsony című dal csendült fel a gyerekek és a fellépő művészek előadásában.


A műsort követően a gyerekek különböző programokon vehettek részt a Parlament termeiben, és ajándékcsomagot is kaptak. Mások között Gubás Gabi és zenekara, a Budapesti Operettszínház fiatal sztárjai, sportolók - köztük Wichman Tamás, Czetl Fanni, Erdei Zsolt, Hargitay András, Wladár Sándor és Fábián László -, valamint Süsü életnagyságú mása várta őket. Kézműves foglalkozás, arcfestés, buborékfújás, lufihajtogatás, idegenvezetéssel egybekötött országházi séta, népi játékok és filmvetítés is színesítették a programot.

gyermekkaracsony_parlament1

MTI Fotó: Kovács Attila


A rendezvényre 44 magyarországi településről és a Kárpát-medence magyarok lakta területeiről érkeztek gyerekek, akiknek utazási, szállási és étkezési költségeit a szervezők állták. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat jóvoltából moldvai csángó gyerekek is részt vettek az ünnepségen a romániai Bákó megyéből. A gyerekekkel együtt érkezett Lőrinc Celesztin, a moldvai Csángó Rádió megalapítója és működtetője, akinek rádióműsorai nagy szerepet játszanak a csángó magyar közösség megtartásában a határon innen és túl. Lőrinc Celesztinnek elhivatottsága és odaadó munkája elismeréseként a Hewlett Packard Magyarország Kft. a rádiózáshoz alkalmas nagy teljesítményű számítógépet adott át a rendezvényen.


Az MKB Bank és a Gyermekmentő Szolgálat szervezésében vasárnap 1200 hátrányos helyzetű gyermek nézheti meg Csajkovszkij A diótörő című mesebalettjét az Operaházban. Az ország különböző részeiből és a határon túlról meghívott fiatalokat az előadás szüneteiben kakaó, szendvics, gyümölcs és édesség várja. A darab végén ajándékokkal tömött hátizsákokkal távozhatnak az Operaházból.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2014-12-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite