2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonMolinót feszítettek ki a Parlament elé az éhségmenet aktivistái

Molinót feszítettek ki a Parlament elé az éhségmenet aktivistái


"Munkát, kenyeret!" felirattal molinót feszítettek ki a Parlament elé a Közmunkás Szakszervezet (KSZ) tagjai, illetve az "éhségmenet" aktivistái hétfő délután, az MSZP ugyanott tartott sajtótájékoztatója után.

molino

Nyakó István (MSZP) elmondta, a transzparenssel nem provokálni akarnak, csak munkát és kenyeret akarnak kérni azoknak a százezreknek, akik most fáznak és éheznek. Úgy fogalmazott, a felirat csak azoknak lehet provokáló, akik azt gondolják, hogy 47 ezer forintból meg lehet élni. Közölte, tudomása szerint a múlt héten kezdték el postázni a kistelepülési polgármestereknek a 2013. évi közfoglalkoztatás szociális jellegű kistérségi Start munkaprogramjának "újratervezéséről" szóló levelet. Ebből szerinte az derül ki, hogy a támogatottak legfeljebb öt hónapig naponta maximum hat órában dolgozhatnak a programban, és ezért havonta 37 ezer forintot kapnának.


Hozzátette, ezt hívják provokációnak, nem pedig a most kihelyezett transzparenst, ami "jogos igény". Utalt a Parlament elé a múlt heti éhségmenet végére kifeszített molinó "Üdvözöljük a szoci hataloméhség menetét" feliratára is, amelyet "hatalmas otrombaságnak" nevezett.

Nyakó István újabb provokációnak mondta azt is, hogy nem messze a mostani sajtótájékoztató helyszínétől, a Néprajzi Múzeum előtt két hirdetőtáblás gépkocsi parkolt, a táblákon Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc képével, és azzal a felirattal: Együtt tették tönkre az országot. Azt is mondta, a kormány a fél fülére süket, mert azt meghallotta ugyan, hogy a közmunkások havi bérfizetést kérnek, ám azt már nem, hogy 2010-es nettó bért, azaz a 60 200 forintot.


Baráth Endre, a KSZ választmányi elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, ha kormány az emberek kormányának mondja magát, akkor adja meg, amit az emberek kérnek. Azt mondta, a vele együtt "éhségmenetelő" emberek még most is szurkolnak azért, hogy elérjék céljaikat, és ha ez a mostani kormánnyal nem sikerül, akkor majd a következővel. Úgy fogalmazott, az emberek azt mondták neki, kukoricán térdepelve is kibírják már a (választásokig hátralévő) egy évet, csak "legyen ennek valamikor vége".
A sajtótájékoztató után az aktivisták létrára állva feszítették ki két oszlop közé a "Munkát, kenyeret!" feliratú molinójukat, az akciót a közelben álló rendőrök nem akadályozták meg. A rendezvényen mintegy félszázan jelentek meg, köztük több szocialista képviselő.


Nyakó István az MTI-nek elmondta, a rendőrségtől kért és kapott engedélyt a rendezvényre és a molinó kihelyezésére.
A rendezvényen mások mellett megjelent egy vörös csillagot viselő férfi is, aki az MTI-nek azt mondta, a jelvényt azért viseli, mert a Munkáspárt 2006 tagja, és szerinte annak viselése már nem tiltott; azt közlése szerint ők harcolták ki az elmúlt évben.


Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-02-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite