2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: 500-600 milliárdos lyuk van a 2013-as költségvetésben

MSZP: 500-600 milliárdos lyuk van a 2013-as költségvetésben


Az MSZP szerint 500-600 milliárd forintos lyuk van a 2013-as költségvetésben, ezért tárgyalásának elhalasztását nem az esetleges IMF-megállapodás, hanem a kormánypártok tanácstalansága tette szükségessé.

tukacsistvan

Tukacs István


Tukacs István országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón azt mondta: a Nemzetközi Valutaalap csak hivatkozásul szolgált a kormányoldalnak arra, hogy - Varga Mihály IMF-főtárgyaló kérésére - elhalasztották a hétfőre tervezett szavazást a jövő évi büdzsé módosító javaslatairól. Az MSZP-s politikus szerint valójában az bizonyosodott be, hogy a költségvetés elkészítését és a főszámok tárgyalását értelmetlen volt az év első felére előrehozni.


Mint mondta, a költségvetés "számtalan sebből vérzik", nyilvánvalóan hibás alapokra épült, a kormány tévesen mérte fel a gazdasági növekedés lehetőségét, a várható inflációt és a forintárfolyamot is. Tukacs István azt mondta: a rossz tervezés és a munkahelyvédelmi akcióterv fedezetének hiánya összességében 500-600 milliárd forintos lyukat ütött a költségvetésen, és a kormánypártok nem tudják, hogyan foltozzák be, ezért kellett elhalasztani a további tárgyalását.


Kitért arra is, hogy a költségvetési javaslat jelentősen csökkenti a gyógyszerkassza összegét, a szociális ellátások reálértékét, és nem biztosítja az önkormányzatoktól átvett intézmények működtetését.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2012-09-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite