2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: a betegek fizetik a gazdagok kedvezményeit

MSZP: a betegek fizetik a gazdagok kedvezményeit


gyogyszertarA szocialisták szerint a gyógyszerkassza megkurtítása csak a kormány populista gazdaságpolitikáját finanszírozza, miközben nehéz helyzetbe sodorja a betegeket, a gyógyszer gyártókat és a patikákat is.


"A gyógyszerkassza megnyirbálása része a Fidesz-KDNP populista gazdaságpolitikájának, ugyanis a betegekkel fizettetik meg a gazdagoknak adott kedvezményeket" - mondta Kökény Mihály.


Az MSZP szakpolitikusa szerint az intézkedéssorozat egyértelmű kárvallottjai a betegek, és közülük is elsősorban azok, akik nem engedhetik meg maguknak a dráguló gyógyszerek megvásárlását, tehát elsősorban a nyugdíjasok és munkanélküliek. A volt egészségügyi miniszter szerint nem kétséges, hogy a gyógyszerek ára tovább emelkedik, és az április elsejétől dráguló és példája egyértelműen azt mutatja, hogy az áremelkedés többletköltségeinek 80 százalékát a betegeknek kell megfizetniük.


Kökény Mihály szerint, amit a kormány megtakarít a gyógyszerkassza csökkentésén, azt felemészti a dráguló gyógyszereket megvenni képtelen, romló egészségi állapotú társadalmi csoportok gyógyításának megnövekedő költsége. A szocialista politikus arra is rámutatott: a korlátozás a gyógyszergyártókat és a patikákat is drámai módon fogja sújtani, és ennek nem csak az ott dolgozók látják kárát.


A gyógyszeripar Magyarországon közvetlenül 15 ezer, közvetve további 30 ezer embert foglalkoztat, az ágazatot sújtó intézkedések nyomán azonban elbocsátásokra kell számítani. A szocialista szakpolitikus szerint megfelelő előkészítés után vissza kell térni az ágazat szerkezeti átalakításához.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-04-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite