2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: a devizahitelek elterjedéséért a Fidesz a felelős

MSZP: a devizahitelek elterjedéséért a Fidesz a felelős


Az MSZP szerint a devizahitelek lakossági felhasználásának lehetőségét az első Orbán-kormány vezette be 2001-ben, a devizahitelek elterjedéséért pedig elsősorban a "fideszes" Járai Zsigmond akkori jegybankelnököt terheli a felelősség - mondta Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Török Zsolt02


Török Zsolt arra reagált, hogy Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője csütörtökön közölte: a baloldal tudatosan hagyta, hogy a magyar családok devizában adósodjanak el, mert ez a bankoknak jó üzlet volt. A fideszes politikus szerint az előző kormányok szándékosan okoztak kárt az embereknek, ráadásul cserbenhagyták őket.


A szocialisták szóvivője kijelentette: azzal, hogy Járai Zsigmond 2002-től folyamatosan "mesterségesen magasan tartotta" a jegybanki alapkamatot és ezzel a forinthitelek kamatozását is, tudatosan terelt nagyon sok embert az alacsonyabb kamatú devizahitelek felvétele felé.

A szocialista politikus hozzátette: a devizahitelesek helyzete pedig akkor kezdett el igazán rosszra fordulni, amikor 2010 tavaszán Kósa Lajos és Szijjártó Péter felelőtlen nyilatkozataikkal jelentősen rontottak a forint árfolyamán a svájci frankkal és az euróval szemben. Emlékeztetett rá: a 2010-es kormányváltás óta mindkét deviza árfolyama jelentősen és tartósan emelkedett, ami elviselhetetlenné tette a devizában eladósodott lakosság helyzetét.

Török Zsolt kiemelte: a Fidesz a 2010-es választások előtt a kampányban a devizahitelesek problémáinak megoldását ígérte, ez azonban a mai napig nem történt meg.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-08-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite