2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: a Fidesz félelmében korlátozza a plakátkihelyezést

MSZP: a Fidesz félelmében korlátozza a plakátkihelyezést


Az MSZP szerint a Fidesz választási bukástól fél, ezért tiltotta be azokat a plakátfelületeket, ahol az ellenzéki pártok is megjelenhettek volna.

mszp001


Veres Gábor, a szocialisták napokban kinevezett szóvivője beszélt erről kedden, Budapesten - új tisztségében első alkalommal tartott - sajtótájékoztatóján. Szerinte a lámpaoszlopokon és az autópályák melletti plakátozást megtiltó kormányzati rendelet "mindennél biztosabb jele" annak, hogy Orbán Viktor kormányfő retteg a választásoktól. Ugyanis így a pártok csak azokon a plakáthelyeken hirdethetnek, amelyek "túlnyomó részét Simicska Lajos tulajdonába adták" - mondta.


Veres Gábor úgy fogalmazott, mindez olyan, mintha a Fidesz még a mérkőzés előtt, az öltőzőben eltörné ellenfele lábát. A szóvivő szerint azonban mindez nem hátráltatja majd az ellenzéket, mivel az emberek plakátok nélkül is látják az igazságot, vagyis azt, hogy mi mindent vett tőlük el a Fidesz.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2014-01-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite