2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: a Fidesz uralma alá akarja vonni az Alkotmánybíróságot

MSZP: a Fidesz uralma alá akarja vonni az Alkotmánybíróságot


Az MSZP szerint a Fidesz az uralma alá akarja vonni a jogvédelem legfőbb szervét, az Alkotmánybíróságot. Az ellenzéki párt csütörtöki, MTI-hez is eljuttatott közleményében elfogadhatatlannak nevezte az Alkotmánybíróságról szóló törvény koncepcióját.

alkotmanybirok02


Az MSZP véleménye szerint a törvény tervezete mind koncepciójában, mind pedig részletszabályaiban számos, az alkotmányosságot kikezdő, a jogállami garanciarendszert lebontó rendelkezést tartalmaz; ezért azt elutasítják, és azzal szemben minden törvényes eszközzel fellépnek.


Közölték, Mesterházy Attila pártelnök levélben fordult Salamon Lászlóhoz, az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnökéhez; ebben tételesen kifejtette, mely pontokkal nem ért egyet. Mint írták, egyértelműen megállapítható, hogy megszűnnek az Alkotmánybíróság jövő év január 1-jén folyamatban lévő eljárásai, ha a kifogásolt jogszabály utólagos vizsgálatát magánszemély kezdeményezte. Az MSZP tiltakozik egyfelől az "actio popularis" intézményének módszeres kiüresítése, másfelől ezzel összefüggésben a szerzett jogok elvétele ellen.


Szerintük az utólagos normakontroll kezdeményezői körének nyitottsága a jogvédelem lényegi garanciája. Ennek "cinikus szűkítése" csak felháborító, ám a folyamatban lévő eljárások megszüntetése kifejezetten jogfosztó rendelkezés - írják. Szavaik szerint fontos, politikailag érzékeny ügyek kerülhetnek így le az Alkotmánybíróság napirendjéről. Arra is rámutattak, hogy az új alkotmánybírák megválasztásához szükséges kétharmados konszenzus jövőbeni hiányában a tizenkét éves mandátum akár élethosszig tartó megbízatássá alakulhat.


Közölték, Mesterházy Attila szerint az MSZP felelőssége, hogy a párt szakmai tudásával és politikai erejével "tiltakozzon a közjogi rendszer gátlástalan átalakítása ellen", melyhez minden törvényes eszközt fel fognak használni.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2011-09-15

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite