2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: a jelenlegi oligarcha kormány már megbukott

MSZP: a jelenlegi oligarcha kormány már megbukott


Az MSZP szóvivője szerdán arra szólította fel az "oligarcha kormányt", fejezze be az önfényezést és a dőzsölést, és inkább az emberekre figyeljen, nekik segítsen.

torokzsoltegy


Török Zsolt budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az Orbán-kormány az elmúlt két és fél évben milliárdokat költött arra, hogy tevékenységét tündöklésnek mutassa, azonban mára egyértelművé vált a bukása. Cirkuszt és kenyeret ígértek a népnek, de ebből csak cirkusz jött be, kenyeret nem tudtak adni az embereknek, se munkát - fogalmazott.

Utalt arra, hogy az Orbán-kormány egymillió új munkahelyet ígért, ám úgy látja, mostanra odáig jutottak, hogy már a meglévő munkahelyek megvédésének is örülnének. Török Zsolt hozzáfűzte, hogy bár korábban elszámoltatásról beszélt a kormány, sorra buknak meg a "koncepciós eljárások", Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos másfélezer feljelentéséből "nulla ítélet született".

A szóvivő közölte, pártja képviselői "a földoligarchák ügyében" felemelték a szavukat, és szerinte ezzel sikerre is jutottak, mert Rogán Antal fideszes frakcióvezető egyik kollégája és egy másik fideszes képviselő felesége is visszaadta a kapott földet. Hozzátette: Kanyok Attila, Tiszaújváros 2010-ben a Fidesz színeiben induló polgármesterjelöltje - aki szerinte korábban földmutyiügybe keveredett - meg nem erősített hírek alapján már írásban lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról, "úgy látszik a földet választotta a népképviselet helyett".

Török Zsolt úgy értékelte, a kormány nem tartotta be a korábban az embereknek tett az ígéreteit, és a felelőtlen gazdaságpolitika azt eredményezte, hogy a 2013-as költségvetésben 400-500 milliárd forintos lyuk van, amit megszorítással, a közszférában tömeges létszámleépítéssel, újabb adók kivetésével akar betömni a kabinet. Újfent megerősítette, hogy az MSZP ezért ősszel egy gazdaságpolitikai koncepciót és annak részeként egy alternatív költségvetést nyújt be az Országgyűléshez.

Ebben - jelezte -, több pénz jutna az embereknek, a vállalkozások fejlesztésére és gazdaságélénkítésre, ugyanakkor kevesebb a luxus- vagy presztízsberuházásokra. Hozzátette, bíznak abban, hogy a fideszes képviselők megfontolják majd ezt az anyagot és az arról rendezendő vitanap megtartását is támogatni fogják.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-09-26

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite