2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: a náci megszállóknak állítanak emléket

MSZP: a náci megszállóknak állítanak emléket


A német megszállás emlékműve valójában a náci megszállásnak, a náci megszállás magyar partnereinek állít emléket, az emlékművel történelemhamisítást követ el a kormány - jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

horvath_csaba1


A szocialisták fővárosi frakcióvezetője a V. kerületi képviselő-testület ülését megelőzően azt mondta, az emlékmű egy kalap alá veszi az áldozatokat és az elkövetőket, ez önmagába sérti a nemzeti emlékezetet. Kifogásolta azt is, hogy szerinte a kormány nem is törekszik arra, hogy az emlékmű kifejezze a nemzet egységét, nem volt róla társadalmi vita. Hozzátette, az emlékmű provokáció a kormány részéről a társadalom felé, történelemhamisítás, az a nácik új gyülekezőhelye lesz.


Horváth Csaba szerint egy nemzeti emlékhely csak egy nemzeti egyeztetés után jöhet létre, annak létrehozását meg kellene előznie egy történészek által lefolytatott vitának, azután pedig egy politikai, társadalmi egyeztetésnek kellene következnie. A Szabadság térre tervezett emlékmű felállításához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadásáról döntő rendkívüli testületi ülés előtt az ellenzéki politikus közölte, a megszállás után nácivá vált Magyarország, magyarok is voltak a nácik soraiban. Szerinte az emlékmű nemcsak a magyar, hanem a német népet is megalázza, azt a látszatot kelti, a német nép gyalázta meg a Magyarországot, pedig a náci németek és a náci magyarok együtt tették ezt. Elmondta, a német birodalmi sas nem a náci birodalmat, hanem a német népet jelképezi.


Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja közölte, "az emlékmű felállítása a Fidesz által a magyar radikális, jelenlegi szélsőjobb és újnácik felé tett gesztus szimbóluma". Hozzátette: a demokratikus pártok kötelezettséget vállalnak arra, hogy az emlékművet a választás után a szoborparkba "toloncolják" a többi önkényuralmi jelkép közé, ahova való.


Az V. kerületet is magába foglaló egyes számú választókerület képviselőjelöltje azt mondta, Rogán Antal (Fidesz-KDNP) polgármester lelkiismeretére apellálnak most, mivel személyes felelősség terheli őt; neki van rá lehetősége, hogy megakadályozza az emlékmű felállításához szükséges engedélyek kiadását.


Pásztor Tibor V. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselő azt mondta, a képviselő-testület ülése az egyetlen nyílt fóruma annak, hogy a magyar társadalom kifejezhesse a véleményét erről a szoborról. Ha születik is döntés a testületi ülésen, az szerinte nem lehet jogszerű, mert az ülést nem a szabályoknak megfelelően hívták össze.


A Szabadság téren lévő szovjet emlékműre vonatkozó kérdésre Horváth Csaba azt mondta, a szovjetek voltak azok, akik a náci Németország terrorja alól felszabadították Budapestet. "Engedje meg, hogy én ehhez picit másképp viszonyuljak" - fogalmazott, megjegyezve, hogy nem a Szovjetunió államhatalmi, kommunista elnyomó gépezetével ért egyet, hanem azzal a történelmi teljesítménnyel, ami a felszabadulás napján történt.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

2014-01-22

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite