2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: bebizonyosodott, hogy Orbán hazudott az IMF követeléseiről

MSZP: bebizonyosodott, hogy Orbán hazudott az IMF követeléseiről


Az MSZP szerint bebizonyosodott, hogy a miniszterelnök hazudott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követeléseiről. Burány Sándor országgyűlési képviselő szombati fővárosi sajtótájékoztatóján azt mondta: Orbán Viktor "kitalált egy rémmesét a gonosz IMF-ről", de nem számolt azzal, hogy "hazugságának szavatossági ideje lejár".

Burány Sándor001


Néhány óra alatt lelepleződött, hogy az IMF követeléseit Orbán Viktor írta - jelentette ki a politikus arra utalva, hogy Iryna Ivaschenko, a valutaalap budapesti irodavezetője pénteken közölte: jelentős pontatlanságokat tartalmaznak a sajtóban megjelent információk arról, milyen ajánlásai vannak a nemzetközi hitelezőknek a magyar hatóságok számára.

A Magyar Nemzetben csütörtökön megjelent IMF-kölcsönfeltételek egy részét - így a nyugdíjak csökkentését, a bürokrácia leépítését, a bankadó megszüntetését és a bankoknak juttatandó pénzösszegeket - Orbán Viktor is felsorolta a Facebookra másnap feltett videoüzenetében, amelyben úgy nyilatkozott, hogy "ezen az áron, így nem kell" pénzügyi garancia a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól.


Burány Sándor azt mondta: nem tudni, a kormányfő arról akarta-e elterelni a figyelmet, hogy kabinetje "tettestársként futni hagyott egy véreskezű gyilkost", vagy az volt a célja, hogy a kormány majdani megszorításai tűnjenek enyhébbeknek az IMF állítólagos követeléseinél.


Az MSZP-s politikus szerint mindazonáltal az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának következményei világosak: recesszió van, a beruházási ráta csökken, a reálkeresetek egyre kisebbek, az infláció nagyobb a vártnál, az Európai Unió szakértői - az Index pénteki írása alapján - pedig arra figyelmeztetnek, hogy jövőre 3 százaléknál nagyobb lehet hiány, és újra növekedni kezdhet az államadósság, amely így 2020-ra a GDP száz százalékát is elérheti.


Kérdésre válaszolva Burány Sándor elmondta, hogy az MSZP változatlanul elfogadhatatlannak tartja az előzetes választási feliratkozást, az ajánlószelvény-gyűjtés tervezett megszüntetéséről viszont csak akkor tudnak állást foglalni, ha megismerhető lesz a kormánypártok javaslata. Hozzátette: ez akár racionális is lehet, de a valós támogatottság nélküli jelöltek kiszűrését szükségesnek tartják, az ugyanis nem kívánatos, hogy feltételek híján körzetenként akár száznál többen induljanak a választáson.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-09-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite