2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: eddig 800 milliárd forintba került a kormány szabadságharca

MSZP: eddig 800 milliárd forintba került a kormány szabadságharca


Az MSZP szerint az ország eddig 800 milliárd forintot bukott az Orbán-kormány "elhibázott, szabadságharcos gazdaságpolitikáján".

Burány Sándor001


Burány Sándor, a szocialista párt országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataira hivatkozva azt közölte, az államadósság a kormány állításaival ellentétben nem csökkent az elmúlt időszakban, hanem 2011 végéhez mérten ezermilliárd forinttal meghaladta az egy évvel korábbi szintet. Kiemelte, a kabinet kudarca egyértelműen a hibás gazdaságpolitikában keresendő, amelyen meglátása szerint a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása és felélése sem segített.


Az ellenzéki politikus úgy látja, a kabinet alkalmatlanságára mutat az is, hogy mára mintegy félmillióra emelkedett a tartósan álláskeresők száma, miközben a Malév leállásával, illetve a komáromi Nokia-gyár leépítésével napok alatt 5 ezer ember került utcára. Burány Sándor arra figyelmeztetett, hogy az idén várhatóan gazdasági recesszióval is szembe kell néznie az országnak. Ennek oka szerinte pedig az, hogy a befektetők kockázatosnak tartják a magyar kormány gazdaságpolitikáját, ami - a szocialisták által igazságtalannak tartott egykulcsos személyi jövedelemadóval kiegészülve - a hazai vállalkozásoknak, illetve a belföldi fogyasztás fellendítésének sem kedvez.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2012-02-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite