2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonMSZP: ne a szülőkkel fizettesse meg a kormány a közoktatás átalakításának árát!

MSZP: ne a szülőkkel fizettesse meg a kormány a közoktatás átalakításának árát!


Az MSZP vasárnap közleményben szólította fel a kormányt, hogy ne a szülőkkel fizettesse meg a közoktatás "ész nélküli" átalakításának árát.

Bangóné Borbély Ildikó


A Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő által szignált, az MTI-hez eljuttatott dokumentum szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központba tagolt közoktatás vitathatatlan eredményeként egyre több állami iskolában már szinte semmi nincs ingyen, "nem csak krétát meg fénymásolópapírt vitetnek be a gyereknek, hanem iskolapadot meg táblát is".


Vagyis ma már bármilyen dologi kiadást a szülőkkel fizettethetnek meg a teljesen legatyásított állami iskolák - írta a politikus. A párt szerint a kormányzati döntéshozók jövőre 120 milliárd forinttal akarják csökkenteni a közoktatás kiadásait, ez pedig a pedagógus-életpályamodell beígért folytatását feltételezve azt jelenti, hogy az oktatás dologi kiadásaira 170 milliárd forinttal kevesebb jut.


Ebben az esetben elkerülhetetlen lesz a közoktatás színvonalának süllyedése, "a magyar családok pedig még csúnyábban megfizetnek az iskolarendszer ész nélküli átalakításáért" - közölte Bangóné Borbély Ildikó.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

Edvin Marton koncert

HIRDETÉS

 

2014-08-03

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite